A VIII. kerületben szállt be a kocsiba Lakatos Antal, majd az út végén azzal fenyegette a sofőrt, hogy megöli, ha nem adja át a taxiját.


Hajtóvadászatot indított a rendőrség egy taxirablás feltételezett elkövetője után Budapesten, írja a police.hu. A rendőrség honlapja szerint utasa fenyegetett meg egy taxisofőrt október 2-án hajnalban, majd elvitte a taxiját.

A fiatal férfi a VIII. kerületben, a Gázláng utcában szállt be az autóba, és a XVIII. kerületig vitette magát. Ott azonban megfenyegette az idős sofőrt: azt mondta, hogy megöli, ha nem adja át a járművet. A taxis át is adta a kocsit, és szerencsére nem sérült meg az eset során. Úgy tudjuk, a tettes egy késsel fenyegette a 73 éves sofőrt.

Az elrabolt autó egy TX-AE 954 rendszámú, Ford Focus típusú taxi, amit szintén köröznek.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XVIII. Kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki felismeri Lakatos Antalt, vagy információval rendelkezik a tartózkodási helyéről vagy a bűncselekményről, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, vagy hívja a 112-es, díjmentes segélyhívó számot. A bejelentéseket a nap 24 órájában fogadják.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!