Bejelentette hivatalos honlapján a szegedi kézilabdacsapat, hogy már nem Mol-Pick Szeged néven indul.

A klub tájékoztatása szerint a PICK Kézilabda Zrt. és a MOL Nyrt. együttműködése a 2020/2021-es szezonnal véget ért. A következő idénytől így a korábban megszokott PICK Szeged néven szerepelnek majd csapatai.

A rövid közlemény szerint a feltételek biztosítottak ahhoz, hogy a célok változatlanok maradjanak. Nem sokkal a szegediek közleménye után a MOL-csoport bejelentette, hogy a jövőben a Tatabánya kézilabdacsapatát támogatják majd.

A MOL-csoportnak továbbra is kiemelten fontos a magyar kézilabda jövője, a fiatal tehetségek, a magyar bázisú utánpótlás segítése, ezért az idei szezontól a Tatabánya kézilabdacsapatának a támogatója lesz. Bízunk benne, hogy a Tatabánya fejlődésében is részünk lehet és mind a hazai, mind a nemzetközi szintéren sikeres jövő vár a csapatra

- idézi a közlemény Pantl Pétert, a MOL-csoport kommunikációs igazgatóját.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!