Korábban főszerkesztőként is dolgozott, ő maga kezdeményezte a felmondását. A szlovák Denník N médiacég innovációért és új piacokért felelős igazgatójaként folytatja pályafutását.


Munk Veronika volt a régi indexesek által 2020. október 2-án elindított Telex első főszerkesztője, később többek között tartalomfejlesztési vezetőként segítette a szerkesztőséget. Saját elhatározásból döntött a váltás mellett.

Régóta keringtek iparági pletykák Munk Veronika lehetséges távozásáról – írja a Media1, amelynek megkeresésére az egykori alapító-főszerkesztő telefonon azt mondta, általa kezdeményezett rendes felmondással távozik. Hozzátette, nagyon büszke mindarra, amit közösen elértek a stábbal, felemelő volt létrehozni és vezetni a Telexet, de az ő küldetése most véget ér a lapnál, és a jövőben a szlovák Denník N-nél lesz innovációért és piacokért felelős igazgató.

– mondta Munk, aki a Media1 információi szerint a telexes felmondási ideje lejártával, júniusban kezd új munkahelyén.

A telefonos beszélgetés után a Telex eljuttatott egy közleményt a Media1-hez, amelyben azt írják, Munk Veronika saját kezdeményezésére távozik a Telextől április végén. Ő volt a 2020 őszén elindított lap első főszerkesztője, majd 2021 januárjától Dull Szabolccsal közösen voltak főszerkesztők. 2022-től a lap tartalomfejlesztési vezetőjeként, 2022 végétől pedig a Telex Akadémia szakmai igazgatójaként is dolgozott. Tavaly a gyakornokprogram vezetője volt, és részt vett a Telex podcastjainak beindításában. Tartalomfejlesztési feladatait Kárpáti Márton veszi át, míg a Telex Akadémia szakmai felügyeletét Dull Szabolcs főszerkesztő látja el a továbbiakban.

Azt írja, nagyon büszke rá, hogy a nulláról építkezve összeraktak egy olyan újságot, amit ma 5-600 ezer ember olvas naponta, és ami az első igazán nagy, kizárólag olvasói támogatásból beindított médiaprojekt.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!