A 2017-es évhez képest 100 millió forinttal kevesebb támogatást kapott tavaly a Fidesz-közeli Civil Összefogás Fórum (CÖF) - derült ki az alapítványi formában működő szervezet beszámolójából.

A CÖF összesen 185 millió forint támogatást kapott, ami egyben a szervezet összes tavalyi bevételét jelenti.

Az alapítvány

  • 50 millió forintot kapott a Fidesz pártalapítványától, a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítványtól,
  • 2,1 millió forintot a személyi jövedelemadó 1 százalékos felajánlásokból,
  • 133 millió forintot pedig magánszemélyek általi felajánlásokból.

Ehhez képest 2018-ban 45 millió érkezett a CÖF-höz a Fidesz pártalapítványától, 1,8 millió az 1 százalékos felajánlásokból, viszont 235 millió forint a belföldi társaságok felajánlásaiból, vagyis összesen 282 millió forint. Még ennél is jobb éve a volt a kormánypárti szervezetnek 2016-ban, amikor 508 millió forintot kapott az MVM Magyar Villamos Művek Zrt.-től. Erről az összegről sokáig titkolta a szervezet, hogy valójában mire kapta.

Megvan, mire kapott félmilliárdot a CÖF az MVM-től

Nem csalás, nem ámítás: a közgondolkodás javítására.

Majd kiderült az is, hogy az állami társaságtól kapott félmilliárd forintnyi közpénzes támogatásból 433 millió forint négy darab kisfilmre ment el, amiket egy Fidesz-közeli cég gyártott, és a TV2 sugárzott. A kisfilmeket a közpénzes megbízásokon jól szereplő Magno Studio Kft. készítette el. A négy imázsfilm többe került, mint az Oscar-díjas Saul fia.

A szervezet 2018-as közhasznúsági jelentésében többek közt az olvasható:

  • Fő célkitűzéseink közül kiemelt figyelmet fordítottunk a népfelség elvének tudatosítására.
  • Az emberi sorskérdésekről szükség szerint sajtótájékoztatókon nyilvánítottunk véleményt.
  • Működtettük népszerű honlapjainkat és a munkába bekapcsoltuk Facebookunkat is.
  • Megkezdtük a modern háztartási konzerváló készülékek bemutatását és telepítését a vidéki falvakban.

Idén egyébként az MVM helyett egy másik állami társaság a Szerencsejáték Zrt. nyúlt a zsebébe, hogy támogatást nyújtson a CÖF-nek. A társaság 70 millió forinttal támogatta a civil szervezetet.

Kiemelt kép:Bielik István / 24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!