A műsorvezető közösségi oldalán jelentette be a hírt: második gyerekét várja. Tatár Csilla ugyanakkor a Story magazinban azt is elmondta, hogy ez már az ötödik terhessége. Első fia születése után ugyanis kétszer is elvetélt. Éppen ezért most csak arra koncentrál, hogy mi jó a babának. Így a vegetáriánus étkezésről is lemondott.

Tatár Csilla gyereket vár

Ez az ötödik terhessége, kistestvért kap Milán.

Most van az életemben kilenc hónap, amikor ismét le kell mondanom néhány dologról, nem hiszem, hogy ez lehetetlen. Ilyenkor nem az én kényelmem vagy a fogadalmaim a legfontosabbak, hanem az, hogy mivel teszek jót a bennem fejlődő gyereknek. Nálam a hatodik hétben átvették az irányítást a hormonok. Amiket addig ettem, azokra még gondolni sem tudtam, viszont újra el kellett kezdenem húst enni, pedig két éve vegetáriánus vagyok. Így hát erre a kilenc hónapra felfüggesztem a vegaságomat. A töltött káposztát kívántam meg a legjobban, így engedtem a csábításnak

- mondta a lapnak Tatár Csilla.

Kiemelt kép: Instagram/@csillatatar


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!