Egy Európai Bíróság-döntés nyomán végül visszavonja a sokat bírált civiltörvényt a kormány (vagyis benyújtotta az ezt célzó javaslatot az Országgyűlésben). A kormány Soros György-központú retorikájának egyik célpontja, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) emiatt közleményt adott ki. Azt írják:

Ez helyes lépés, hiszen a civil szervezetek átláthatóságát nem a lejárató kampányokkal felvezetett megbélyegzés szolgálja, gazdálkodásukról e nélkül is szabadon lehet tájékozódni a kötelezően benyújtandó beszámolóikból, melyek a bíróság honlapján elérhetők.

Kapcsolódó

Visszavonják a civiltörvényt

Az EU bírósága már tavaly nyáron kimondta, hogy az összeegyeztethetetlen az uniós joggal.

Szerintük a TASZ az előírtnál is több pénzügyi adatot tesz hozzáférhetővé, teljesen átláthatóan működik. Azonban az új jogszabály szerint az Állami Számvevőszék (ÁSZ) vizsgálná rendszeresen "a közélet befolyásolására alkalmas tevékenységet végző" és évente a húszmillió forint mérlegfőösszeget elérő egyesületeket és alapítványokat. A TASZ szerint ez felesleges, az ügyészség eddig is vizsgálhatta a civilek gazdálkodását, ráadásul az ÁSZ célja, hogy a közpénzek és a nemzeti vagyon kezelése felett őrködjön.

A TASZ állítja, az ÁSZ ilyen célú felhasználása az államgépezet politikai és hatalmi célú felhasználása, a számvevőszéket "bunkósbotként" vetné be az állam.

A civil szervezet szerint újabb boszorkányüldözésre fogja használni ezt a passzust a kormány, de a TASZ megvédi adományozói adatait, hogy ne kerülhessenek illetéktelen kezekbe.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!