Tárolóedényekben eltemetett emberi koponyákat őrző, több mint kétezer éves sírokat tártak fel a délnyugat-kínai Kujcsou tartományban - jelentette a Hszinhua kínai állami hírügynökség. A szakértők szerint a mintegy 2300 évvel ezelőttről fennmaradt, huszonöt sírban lekerekített formájú tárolókban - egyebek mellett bronzból és vasból készült dobokban és edényekben - temették el az emberi koponyákat. Az 1970 óta folyó ásatás során továbbá bronz- és vastartókban elhelyezett emberi lábfejcsontokra is akadtak a régészek.


A Hszinhua a tartomány régészeti intézetének egyik kutatójára hivatkozva arról számolt be, hogy a sírokat a Hadakozó Fejedelemségek (i.e. 475 - i.e. 221) korának kései szakaszától a Nyugati Han-dinasztia (i.e. 202 - i.sz. 25) végéig használhatták temetkezőhelyként, és feltehetően a Jelang kultúra részeit képezték.

Jelang egy kisebbségben lévő nemzetiség királysága volt, mely a mai Kína délnyugati részén terült el, ahol napjainkban Szecsuan, Jünnan, Kujcsou és Kuanghszi tartományok találhatóak. A Hadakozó Fejedelemségek idejében létrejött királyság a Nyugati Han-dinasztia kezdetén érte el virágkorát, ám a dinasztia fennállási idejének közepére rejtélyes módon eltűnt, kevés nyomot hagyva maga után a történeti feljegyzésekben.

Egyes kutatók úgy vélik, a különleges temetkezési módszer arra utalhat, hogy a Jelang királyság népe vallási jelentőséget tulajdonított a természetnek, a léleknek vagy esetleg a temetkezéshez használt edényeknek. Mások szerint a sírokban eltemetett emberek különleges nemzetiségi identitását jelképezték ilyen módon. Elképzelhető az is, hogy a temetkezési módszer egy olyan vallásos hiedelemhez kapcsolódik, mely hangsúlyozta a fejek megóvását.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!