A Magyar Nemzetben jelentetett meg nyílt levelet Tarlós István főpolgármester. Ebben többek között arról ír, hogy


  • Kálmán Olgának láthatólag fogalma sincs az önkormányzati rendszer működéséről.
  • Kálmán és Karácsony Gergely közlekedéssel kapcsolatos ígéretei pár hónap alatt csődbe vinnék a BKV-t.
  • Puzsér Róbert sem mondott akkora dőreségeket, mint Karácsony vagy Kálmán Olga.

Az ellenzék (egy része) évek óta építget egy nem létező képet Tarlós István önállóságának hiányáról. Ezzel az állítólagos hiánnyal az a baj, hogy képtelen szamárság, és ezt épp a Fideszben tudják a legjobban. Én nem vagyok a Fidesz tagja, 30 éves politikai pályafutásom alatt soha nem volt "keresztapám", és senkitől nem kaptam utasításokat

- fogalmaz a főpolgármester azzal kapcsolatban, hogy elenlábasai szerint a Fidesz utasításait hajtja végre. Hozzáteszi: a Fidesszel komoly érték- és érdekazonosság van közttük, de voltak és vannak is vitáik. Szavai szerint

októberben rólam fognak szavazni, nem a miniszterelnök úrról. Engem kell legyőzniük. Arról pedig nem érdemes vitába bocsátkozni, hogy Kálmán vagy Karácsony majd bemászik a karmelitába, és delejezi Orbán Viktort.

Tarlós István azt is nehezményezi, hogy szerinte az ellenzéki előválasztás nem a választás törvényes szabályai szerint történik: indoklása szerint a tényleges részvételi aránytól kezdve a válaszadók hovatartozásán, válaszainak komolyságán át a szavazatok számáig és megoszlásáig hitelesen semmi nem ellenőrizhető. Az egész ügy közjogi értelemben nem is minősül választásnak.

Nekem mindegy, melyik induló nyer, de ettől függetlenül az egész dolog egy választásnak álcázott marketingtevékenység. Agitpropművelet, tömegmanipuláció, a sajtóban való szakadatlan forgolódás és a szereplők átárazásának kísérlete, továbbá nyilván listakészítés a szavazókról, amit ők szavakban annyira elítélnek

- magyarázza Tarlós István, aki szerint most nagyon haragszanak Puzsér Róbertre,

feltehetőleg azért, mert nem blamálta magát a kedvükért ezen az előválasztáson. Én soha nem beszéltem Puzsérral, de furcsállom, hogy Gyurcsány hibátlan demokratái kétségbe vonják azt a jogát, hogy bármi eszébe juthasson azon kívül, hogy az ő érdekeiket szolgálja, és önmagában ezért szinte árulónak tartják. Ez szép demokrácia. Ugyanakkor - attól függetlenül, hogy Puzsér októberben elindul vagy sem - be kellene látni, hogy akkora dőreségeket nem mondott, mint Karácsony vagy Kálmán Olga.

A teljes levelet itt olvashatja el.

Kiemelt kép: Koszticsák Szilárd/MTI


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!