A különleges, kísérleti előadás a koncert és a színház fúziójából jön létre, amelynek gerincét a Csinibaba című film betétdalai, illetve a hatvanas évek táncdalfesztiváljainak örökzöld slágerei adják.


A Katona József Színház fennállásának 40. évfordulója alkalmából egészen új vizekre evez, és belekóstol a koncertek világába. A Vajdai Vilmos rendezésében, Schnabel Zita látványtervei alapján megvalósuló élőzenei műsor lényege, hogy a Katona társulata olyan, a Parkban is gyakran megforduló vendégénekesekkel,

A Budapest Park igazgatója, Pálffy András így mesél az eseményről:

“Régi álmunk, hogy a színházat mint műfajt behozzuk a Budapest Parkba, és a zenerajongó, de a színház világát kevésbé ismerő közönséggel is megszerettessük ezt a művészeti ágat, a mindkét műfajt egyaránt kedvelő vendégeinknek pedig újfajta megközelítést mutassunk be. Úgy gondoljuk, a Park egyfajta hidat tud képezni az élőzenei és a színházi világ között. A zenészekkel ápolt jó kapcsolatainkat is bevetettük, akik felkérésünkre lelkesen csatlakoztak a projekthez. Nagyon boldogok vagyunk, hogy részt vehetünk a koncert létrejöttében, és ilyen módon is gratulálhatunk a katonások munkájához, elmúlt negyven évükhöz!”

Máté Gábor, a Katona József Színház igazgatója elmondta:

“Az ötlet, hogy a Katona társulata, kedvenc hazai zenészeikkel kiegészülve, a legkedveltebb fővárosi koncerthelyszín színpadára lépjen, 2022 tavaszán, kommunikációs kolléganőnk, Kazimir Annamari felvetésére született. Szerettük volna, hogy a színház 40. évfordulóján művészeink tehetségét és sokoldalúságát minél szélesebb körben, egy eddig ismeretlen terepen is megismerhesse a közönség. Erre a Budapest Parknál alkalmasabb helyszínt nem is találhattunk volna.

Mindig is fontosnak tartottam, hogy a társulatot folyamatosan érjék új, inspiráló impulzusok, friss energiák, így természetes volt, hogy örömmel fogadtam, a javaslatot, ahogy a színészek is. Hálásak vagyunk, hogy a Budapest Park az első perctől nyitottan és lelkesen állt a közös produkció gondolatához és nagyban segíti annak megvalósulását.”

Ádámot legtöbben az Irie Maffia trombitásaként vagy a Fővárosi Rapcirkusz alappilléreként ismerhetik, de számtalan szimfonikus és kortárs előadás zenéje fűződik a nevéhez. A fúvósokkal, vonósokkal, vokalistákkal és ütősökkel kiegészített zenekar magja: Dési Tamás "Guba" - dob, Szekér Ádám - gitár, Matus Péter - basszusgitár (mindhárman Irie Maffia) és Premecz Mátyás - billentyűk (Kéknyúl).

A szőrösszívű és gézengúz zsűri rövid, várhatóan szarkasztikus megjegyzésekkel értékeli a produkciókat és természetesen a közönségnek is nagy szerep jut: a küzdőtéren összegyűlt tömeg is támogathatja az előadókat, szurkolhat kedvenceinek, adott esetben szembeszállhat a zsűrivel.

A különleges koncertműsor támogatója a Mastercard, nagy örömmel csatlakozott a projekthez.

“Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy mind a Katona József Színházzal, mind a Budapest Parkkal hosszú ideje partnerek vagyunk. Ez a mostani Táncdalfesztivál egy olyan ünnepi pillanat, ami egyesíti mindazt, amiben közösen hiszünk: az innovációt, az új nézőpontok keresését, a tehetségek felkarolását és azoknak az értékeknek a reflektorfénybe helyezését, amellyel mindannyian gazdagabbá válhatunk. Gratulálunk a Katona József Színháznak az elmúlt 40 évért és a magyar kortárs kultúrában betöltött szerepükért” - mondta Eölyüs Endre, a Mastercard Magyarországért és Szlovéniáért felelős igazgatója.

Vajdai Vilmos rendező, Bíró Bence dramaturggal közösen a táncdalfesztiválok szerkezete alapján építi fel a koncertet, sok humorral, magukat éppen csak annyira komolyan véve, amennyire a helyzet engedi. Május 21-én tehát a Park színpadán igazi susu bolondság várható!

A koncertműsorra kizárólag állóhelyek válthatóak. A teraszokon korlátozott számban székek találhatóak, a helyfoglalás érkezési sorrendben történik. A jegyértékesítés február 24-én 11 órakor indul a Budapest Park felületein, azonban a Katona József Színház Pártolói körének tagjai és hírlevél feliratkozói illetve a Park leghűségesebb jegyvásárlói már február 22-én, 11 órától biztosíthatják a helyüket ezen az egyedülálló, tényleg megismételhetetlen estén.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!