A Filozófia Világnapja alkalmából a Magyar Filozófiai Társaság november 19-én, pénteken adta át életműdíját, melyet idén Tamás Gáspár Miklósnak és Steiger Kornélnak ítéltek.


A korszellemet folyamatosan - bár mindegyre más-más irányból - ostorozó gondolatainak stílusában egyszerre van jelen valami a nyilvánosságot fölbolygatni remélő botrányhős erőszakosságából, a maga igazában bizonyos gondolkodó magabiztosságából és a nézeteivel mindig egyedül maradó közszereplő rezignációjából. Nyomasztó szellemi fölényét akkor is érezni kényszerülünk, ha aktuálisan éppen nem értünk egyet vele

- fogalmazott a Tamás Gáspár Miklóst méltató Perecz László a díj átadásán a Litera összefoglalója szerint. Tamás legutóbbi műve a többnyire Magyarországon eddig nem publikált írásait tartalmazó, Antitézis című kötet.

Steiger Kornél élete és műve arról tanúskodik, hogy nemcsak hű tolmácsolója, értelmezője és közvetítője az antik görög filozófusok és kultúra kiemelkedő gondolkodóinak, szellemi irányzatainak, hanem megtestesült képviselője is

- köszöntötte az ELTE BTK Ókori és középkori filozófia tanszékének egyetemi tanárát Mogyoródi Emese. Steigernek is jelent meg idén könyve, Tanulmányok a sztoikus etika köréből címmel.

A 120 éves múltra tekintő, a rendszerváltáskor újraalakult Magyar Filozófiai Társaság 2017-ben alapította életműdíját, mellyel jelentős filozófusi életműveket ismer el. A díjat elsőként Heller Ágnes és Vajda Mihály vehette át, a következő években Fehér Márta, Almási Miklós, Vető Miklós és Bacsó Béla munkásságát ismerték el vele.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!