Csütörtökön az előkészületi üléssel megkezdődött az Óbudai Bíróságon annak a háromrendbeli felfegyverkezve elkövetett garázdasággal vádolt férfinak a pere, aki több futóra és sportolóra is rátámadt a Hármashatár-hegyen.

A vád szerint a B. Ferenc több alkalommal támadott meg futó, kerékpározó és kiránduló személyeket a Hármashatár-hegyen. Szidalmazta, lökdöste, megütötte őket, de volt olyan eset is, amikor tőrkéssel fenyegette, vagy szembe fújta, illetve vascsővel próbálta megütni őket.

Kapcsolódó

Elfogták a hármashatár-hegyi sportolókra támadó férfit

Egy futót és egy kerékpárost is megütött és lefújt. Videó az esetről.

A férfi erőszakos, kihívóan közösségellenes cselekményei alkalmasak voltak arra, hogy másokban megbotránkozást, riadalmat keltsenek. Az ügyész letöltendő börtönt és közügyektől eltiltást kért B. Ferencre. A férfi azonban nem ismerte be a bűnösségét, és nem mondott le a tárgyaláshoz való jogáról sem.

Ezt követően a vád és a védelem képviselői előadták bizonyítási indítványaikat, majd a bíróság tárgyalásra utalta az ügyet. A következő tárgyaláson az elkövető és a tanúk meghallgatása várható.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!