Szerdán az előkészületi üléssel megkezdődött a Pesti Központi Kerületi Bíróságon annak a szexuális erőszakkal, súlyos testi sértéssel és kifosztással vádolt szomáliai férfinak a büntetőpere, aki meg akart erőszakolni egy 25 éves egyetemista lányt a bulinegyedben.


A fiatal lány az egyik erzsébetvárosi szórakozóhelyen ünnepelte barátnőjének sikeres államvizsgáját, ahol a két lány megismerkedett két férfivel. Hajnalban a két lány a szórakozóhelyről külön indult haza és a 25 éves nőnek az alkalmi ismerőse felajánlotta, hogy elkíséri. A férfi a Kéthly Anna téren lévő parkba csalta a lányt azzal az indokkal, hogy elszív egy marihuánás cigarettát.

A parkban a férfi szexuálisan közeledett a lány felé, aki ezt egyértelműen elutasította. A férfi ekkor erőszakossá vált, a lányt többször megütötte, majd befogta a száját és megpróbálta megerőszakolni.

A nő sikoltozására egy amerikai férfi figyelt fel, aki a segítségére sietett, de a szomáliai férfi a lányt védeni próbáló amerikai férfira is rátámadt, többször megütötte, megrúgta, majd a dulakodás után a lány telefonjával együtt elfutott a helyszínről. A férfi tagadta a bűnösségét a mai tárgyaláson, és nem mondott le a tárgyaláshoz való jogáról sem, ezért a bíróság tárgyalásra tűzte az ügyet.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!