Tagadta bűnösségét Hadi Matar, a Salman Rushdie indiai születésű brit-amerikai író ellen elkövetett késelés gyanúsítottja a csütörtöki meghallgatáson.

A 24 éves férfit gyilkossági kísérlettel és testi sértéssel vádolják. Ha az előbbi vádpontban bűnösnek találják, akkor maximum 25 év szabadságvesztésre ítélhetik. Az ügyben illetékes New York állambeli büntetőbíróság elutasította óvadék fejében történő szabadlábra helyezését, és vizsgálati őrizetéről döntött. David Foley bíró egyben elrendelte, hogy Matar ne vehesse fel a kapcsolatot 75 éves áldozatával, és mindkettőjüknek megtiltotta, hogy a sajtónak nyilatkozzanak az ügyről. A következő tárgyalási napot szeptember 22-re tűzték ki.

A bírósági intézkedés előzménye, hogy a libanoni származású, már az Egyesült Államokban született férfi interjút adott, amelyet a New York Post című amerikai lap szerdán közölt. Ebben az iszlám síita ágát követő Matar arról beszélt, hogy ugyan tiszteli Ruhollah Homeini ajatollahot, Irán néhai legfőbb politikai és vallási vezetőjét, aki 1989-ben Rushdie ellen olyan vallási határozatot (fatvát) adott ki, amelyben a megölésére szólította fel a muszlimokat az Iránban istenkáromlás miatt betiltott könyve, a Sátáni versek miatt, de nem a fatva ihlette tette elkövetésére. Azt mondta, két oldalt olvasott Rushdie könyvéből és YouTube-videókat is nézett a szerzőről.
"Nem igazán kedvelem" - mondta Matar. "Megtámadta az iszlámot, a meggyőződésüket, és a hitrendszert" - tette hozzá. Az iráni külügyminisztérium hétfőn tagadta Teherán érintettségét a szerző elleni támadásban.

Kapcsolódó

Salman Rushdie támadója csak két oldalt olvasott a Sátáni versekből és meglepődött, hogy az író túlélte

Szerinte Rushdie nem jó ember.

Az indiai születésű, brit állampolgárságú Rushdie-t pénteken, egy New York-i pódiumbeszélgetésen érte több késszúrás. A 75 éves írót máj-, ideg- és szemsérülésekkel vitték kórházba, állapotát stabilizálták, ám ügynöke, Andrew Wylie azt mondta, egyik szemét vélhetően elveszíti, írja az MTI.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!