Samantha Lynn Isabel 19 évesen, szűzen esett teherbe. Ahogy ő fogalmaz, néha "bolondoztak" a barátjával, amikor kettesben voltak, de konkrét szexuális aktusnak, behatolásnak a közelében sem jártak. Ezért lepődött meg annyira, amikor a középiskolai báljára készülve azt vette észre, hogy késik a menstruációja és néha görcsöl a hasa - írja a BuzzFeed.


A biztonság kedvéért Smanatha vett egy terhességi tesztet. Aztán még hatot, mert biztos volt benne, hogy az első tévesen lett pozitív. Amikor elment az orvoshoz, közölték vele, hogy az ötödik hétben jár.

Mivel Samantha és a barátja soha sem jutottak el a behatolásos közösülésig, nem is védekeztek.

Kézzel azonban megérintették egymást, így a legvalószínűbb az, hogy a fiú kezéről kerülhetett egy kis sperma a lány hüvelyébe.

Dr. Jennifer Lincoln nőgyógyász a BuzzFeednek elmondta, bár a szűz terhesség meglehetősen ritka, Samantha esete közel sem egyedülálló. A megtermékenyülés esélye jóval kisebb, ha a sperma a hagyományos módszer helyett az ujjakról kerül a vaginába, de nem nulla.

Bár a lány barátja boldog volt, hogy apa lehet, Samantha úgy érezte, nem áll még készen egy gyerekre, be akarta fejezni a középiskolát, és főiskolára akart menni. Végül mégis úgy döntött, hogy megszüli a babáját. A kis Bentley ma már öt éves, tavaly született egy öccse is, Theo.

Samantha azt mondja, a második fia már a tradicionális módon fogant, de a családja és a barátai még mindig Szűz Máriának hívják.

(Kiemelt képünkön Samantha Lynn Isabel, fotó: TikTok)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!