Vannak teliholdak, amikor az égitest közelebb van a pályáján a Földhöz, ilyenkor nagyobbnak látszik.


A 2023-ban feljövő négy szuperhold közül az első, a júliusi fényesebb lesz az éjszakai égbolton, mint bármely más, idei telihold – írja a CNN.

A telihold július 3-án, hétfőn kel majd fel, és a naplemente után láthatjuk teljes fényében az égi eseményt.

– mondja Dr. Shannon Schmoll, a Michigani Állami Egyetem Abrams Planetáriumának igazgatója.

„Ahogy a Hold megkerüli a Földet, nem tökéletes körben teszi. Tehát vannak olyan pontok a pályáján, ahol egy kicsit közelebb vagy távolabb van a Földtől” – tette hozzá.

„Amikor a gömb a pályájának egy olyan pontján éri el a telihold fázisát, ahol közelebb van a Földhöz, kissé nagyobbnak tűnik, és szuperhold keletkezik” – magyarázta Schmoll.

Az ehavi holdat bakholdként is ismerik, júliusban jellemzően a hím szarvasok agancsa nő meg a vedlés és újranövesztés éves ciklusa során.

A Western Washington University szerint a bakholdnak számos más neve is van, amelyek az amerikai őslakosoktól származnak. Az olyan elnevezések, mint a forró Hold a nyári időjárásra utalnak, míg a málnahold és az érettkukorica-Hold a gyümölcsök és más termények betakarításának legjobb időpontját jelzik.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!