Szuper Levente közleményben búcsúzott el a Schiller-Vasas HC-től, a korábbi válogatott kapus a jégkorongszakosztály élén eltöltött kilenc év után új kihívást keres.

"Hitem szerint a mögöttünk hagyott kilenc évben felépített szakosztályi rendszer, amely a Schiller-Vasas HC elmúlt két évében csúcsosodott ki, a tao-műhelyek egyik mintapéldánya volt. Az elmúlt két szezonban a klub több tucat magyar jégkorongozónak biztosított lehetőséget az utánpótláskort elhagyván a felnőtt bajnokságban bizonyítani. Mindkét felnőtt évünkben adtunk játékost a nemzeti csapatnak, nagy boldogság volt számunkra, hogy piros-kék színekben játszhatott három alkalommal Bukor Rajmund a válogatottban, akinek a Jégcentrumban került korcsolya a lábára először" - írta.

Ha nincs szponzor és néző, akkor jó kérdés, hogy miből működik a magyar sport

A Vasas hokicsapatánál úgy érzik, meggyőzhetőek a cégek arról, hogy érdemes a magyar sportba fektetni. De a helyzet nem egyszerű.

Büszke arra, hogy a koronavírus-járvány ellenére a Vasas az egyetlen csapat a ligában, amely folyamatosan fizeti a játékosait azóta is, hogy lezárultak a küzdelmek az idei szezonban.

"A Schiller-Vasas HC vezetését május elsejével átadom egy befektetői körnek, amely támogatói csoportnak elsődleges és kimagasló célja, hogy továbbvigye azt a szisztematikus munkát, amit eddig képviseltünk, fejlessze és további sikereket hozzon a magyar jégkorongnak minden vertikumban.

Ezzel egyidőben egy másik fontos döntést is meghoztam, aminek a lehetősége egy ideje párhuzamosan futott a klubhokival. Felmérve és tapasztalva az utóbbi években történteket, továbbá az előttünk tornyosuló feladatokat, úgy döntöttem, hogy sokak bátorítására elindulok a Magyar Jégkorong Szövetség elnöki posztjáért a májusi tisztújító közgyűlésen

- tette hozzá.

Kiemelt fotó: vasassc.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!