Roman Prymula a szükséghelyzet kihirdetését a romló járványügyi helyzettel indokolta. Prymula szerint október végén a csehországi kórházakban egyebek között férőhelyhiány léphetne fel, ha a hatóságok időben nem hoznának semmiféle intézkedéseket.


A miniszter már korábban felhívta a figyelmet arra, hogy ha a kórházi kezelésre szoruló betegek száma az utóbbi napokban tapasztalt tempóban növekszik, akkor rövidesen problémák lehetnek a Covid-19-betegek kezelésére lélegeztetőkészülékekkel ellátott elkülönített ágyakkal.

Az egészségügyi intézmények kapacitását nagyban befolyásolja az egészségügyi személyzet aránylag nagymértékű megbetegedése, illetve az őket érintő karantén is

- szögezte le a miniszter. Sajtójelentések szerint már több száz orvos és nővér betegedett meg.

Szükségállapot kihirdetése nélkül lehetetlen készültséget elrendelni a kórházakban, vagy kötelezővé tenni a kórházaknak nyújtandó segítséget

- tette hozzá.

Román Prymula a szükségállapot paramétereit szerdán ismerteti a képviselőházban, és a kormány is megvitatja. Andrej Babis kormányfő, valamint Jan Hamácek belügyminiszter egybehangzóan kijelentették, hogy támogatják az egészségügyi miniszter tervezetét. Az ellenzéki pártok többsége viszont ellenzi a szükségállapot kihirdetését, és a kormány lépéseit kaotikusnak tartja.

A miniszter szerint a következő napokban meghozandó új óvintézkedések nem fogják érinteni a gazdaságot.

Alapvetően a szabadidős tevékenységet fogjuk korlátozni, illetve az iskolákat

- mondta Prymula. Robert Plaga oktatásügyi miniszter, miután tárgyalt kollégájával, úgy nyilatkozott, hogy várhatóan a jövő héttől a cseh középiskolák is áttérnek a távoktatásra. Az egyetemeknek és a főiskoláknak ezt már korábban elrendelték. Prymula leszögezte, hogy a határok lezárását a cseh kormány nem tervezi.

Az érvényes szabályok szerint a cseh kormány jogköre a harmincnapos szükségállapot kihirdetése, de döntését a parlamenti alsóház hagyja jóvá, vagy helyezi hatályon kívül. A szükségállapot esetleges meghosszabbításáról már a képviselőháznak kell döntenie.

Csehországban szeptemberben gyorsan emelkedett a koronavírus-fertőzés miatt kórházi kezelést igénylő súlyos esetek száma. Sokan attól tartanak, hogy néhány héten belül esetleg hiány lehet a speciális, lélegeztetőgéppel ellátott kórházi ágyakból.

Az egészségügyi minisztérium honlapján kedden közölt legfrissebb kimutatások szerint jelenleg több mint 800 beteget kezelnek a kórházakban, ami több mint négyszerese a hónap eleji számoknak. Az orvosok szerint majdnem 200 személy esete minősül súlyosnak, ők lélegeztetőgépre szorulnak. A koronavírus okozta halálesetek száma hétfőn 620-ra emelkedett.

Koronavírus - Még több hír a témában

Kiemelt kép: Michal Cizek / AFP


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!