Ezzel elsőként verekedte be magát a döntőbe. Kokó szerint ez volt az eddigi legszínvonalasabb női mérkőzés a műsorban.


Berki Mazsi magabiztosan verte Janicsák Vecát a Sztárbox vasárnapi elődöntőjében. Ezzel beküzdötte magát a döntőbe.

Bár az összecsapás alatt a közönség először Veca egyik látványos találatára hördült fel, az első menetben Mazsi aktívabban és pontosabban bokszolt. Ez folytatódott a második menetben is, és

Veca még az utolsó menetben is nekidurálta magát, de ekkor sem sikerült ellenfele fölé kerekednie, és Mazsi többször is tisztán eltalálta őt.

Így nem volt túl meglepő a pontozók döntése sem, akik egyhangúan Berki Mazsit hozták ki győztesnek. Így ő jutott be elsőként a döntőbe.

A műsor szakmai supervisora,

és bár Janicsák Vecának is voltak szép ütései, Berki Mazsi sokkal jobb lábmunkával és védekezéssel, több találattal az énekesnő fölé kerekedett.

Veca a meccs után gratulált Mazsinak, aki szerinte nagyon kemény ellenfél volt. Azt is elárulta, hogy hasonló mérkőzésre számított. Mint mondta: közte és ellenfele között 15 centiméter különbség van, mivel ő - a felkonferálással ellentétben - csak 162 centi magas.

„Az utolsó törpeként próbáltam a törpék nevében is még tartani a vértet” - mondta az énekesnő.

A mérkőzést ITT tudod megnézni.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!