Az arizonai nő beült a kocsiba, majd a Tesla Model Y akksija azzal a lendülettel le is merült. Percekbe telt, mire kiderítette, hogyan tudja kinyitni az ajtókat.


Csapdába esett a saját autójában egy arizonai nő, miután lemerült a Tesla Model Y akkumulátora, írja a Unilad. Diane elmondása szerint három éve vezeti az autót, és eddig semmilyen problémája nem volt vele, sőt, kifejezetten élvezte a vezetést.

Az ijesztő eset idején éppen otthonról indult volna el teljesen feltöltött akkumulátorral, az autó ajtajai azonban a beszállás után nem nyíltak ki. Diane elmondta, hogy miután kihúzta a töltőt, beült a kocsiba és becsukta az ajtót, ekkor azonban hirtelen minden leállt. Nem tudta kinyitni ajtókat és az ablakokat sem, így tulajdonképpen túszul ejtette a saját Teslája. Még a kesztyűtartót sem tudta kinyitni, hogy hozzáférjen az autó használati útmutatójához.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!