Ha korábban észreveszik, talán megmenthető lett volna az élete. Idén ez a kilencedik haláleset volt, de az intézmény vezetője ezt a lakók magas átlagéletkorával magyarázza.


Megrázó tragédia történt a kecskeméti Őszirózsa Időskorúak Gondozóházában: egy bentlakó idős asszony önkezével vetett véget az életének.

Az éjszakás gondozó azonban erről mit sem tudott, reggel 8 óráig senki sem vette észre a tragédiát. A reggeli osztáskor találták meg az idős nőt, de ekkor már nem lehetett segíteni rajta, a halál oka fulladás volt, és valószínűleg éjfél körül következett be.

Az intézmény vezetője, Slajkó Eugénia elhatárolódott a nyilvánosságtól és a sajtó érdeklődésétől, mondván, felettesei nem engedélyezték, hogy nyilatkozzon. Ami a gondozókat illeti, szintén nem kívánt kommentálni az esetet, ahogy azt sem tudni, terveznek-e fegyelmi eljárást a mulasztás miatt. A rendőrség azt közölte, hogy nem utal semmi idegenkezűségre, az idős hölgy öngyilkosságot követett el.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!