Idén már a negyedik ember halt meg ilyen módon a plázában. Az önkormányzat már felvette a kapcsolatot az üzelemtetővel.


Lezuhant egy férfi a budai Mammut bevásárlóközpont emeletéről. A 24.hu értesülései szerint a 36 éves férfi nem élte túl a szerencsétlenséget.

Kaszap Réka, a mentők kommunikációs munkatársa a lap megkeresésére azt közölte:

A BRFK sajtóosztálya annyit közölt, hogy nem merült fel idegenkezűség és bűncselekmény gyanúja gyanúja, és a rendőrség közigazgatási eljárásban vizsgálja a haláleset körülményeit.

A portál megjegyzi, hogy az elmúlt 13 évben már nyolc halálos zuhanás történt a bevásárlóközpontban – csak idén (a mostani esettel együtt) már négyen haltak meg. A helyzet annyira aggasztóvá vált, hogy nyáron az önkormányzat egyeztetésekbe kezdett a Mammutban egyre gyakoribb öngyilkosságok miatt. Őrsi Gergely polgármester akkor elmondta: bár a pláza nem közterület, mégis szeretnének változást elérni az épület biztonságosabbá tételében.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!