Múlt hétvégén Floridában történt a felfoghatatlan tragédia. A bátyjuk talált rá a kicsikre, és először azt hitte, hogy még mindig alszanak.


Meghaltak a négy éves ikertestvérek, miután a múlt hónapban elaludtak egy fajátékos ládában – a halálhírüket az összetört édesanyjuk is megerősítette egy Facebook-bejegyzésben.

- írta megrázó bejegyzésében Sadie Myers, az édesanya.

A New York Post cikke szerint múlt hétvégén történt a felfoghatatlan tragédia: az anya péntek este dolgozott, amikor a férje este lefektette az ikreket – Aurorát, egy lányt és Kellant, egy fiút – és két bátyjukat.

A férj elmondása szerint az ikrek péntek este úgy döntöttek, hogy együtt alszanak majd. Az éjszaka folyamán felébredtek, majd megpróbáltak visszaaludni, és úgy döntöttek, hogy a cédrusból készült játékládában pihennek majd. Ez volt az a láda, amiben az összes plüssállatukat tárolták.

A család sajnos csak szombat reggel talált rá az ikrekre: az egyik fiútestvér nyitotta ki a ládát, és meglátta benne Aurora és Kellen holttestét. A fiú először azt hitte, hogy még mindig alszanak.

Amikor az édesanya rátalált a gyermekeire, azonnal tudta, hogy valami nagyon nincs rendben, és hamar rájött arra is, hogy már túl késő. Azonnal hívták a mentőket, de már ők sem tudták megmenteni a kicsiket.

Az ikrek nagynénje szerint a szülők keményen dolgoztak, hogy tartalmas életet biztosítsanak a gyermekeiknek.

- mondta a nagynéni a szörnyű tragédián átesett szülőkről.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!