A Kossuth-díjas művész a mai napig büszke arra, hogy tagja lehetett a volt köztársasági elnök tanácsadó testületének, és megnyugvással vette tudomásul a korábbi államfő döntését.


Szörényi Levente egyike volt annak a 16 közéleti szereplőnek, akik tanácsadóként segítették Novák Katalin munkáját. A Kossuth-díjas művész a kegyelmi ügy miatt távozott a testületből.

„Nemrég szedtem le a csoportképet a falról, ami tavaly májusban készült. Bekeretezve kapta mindenki a Várban a tanácsadói testület első összejövetele után. A mai napig büszke vagyok rá, hogy ott lehettem, nem tehetek róla, hogy sajnos okafogyottá vált. Amíg tudtam, segítettem.

amelyben kimondta: a pedofíliával kapcsolatosan nincs kegyelem. Miközben kicsit elszorult a torkom, hiszen Katalin komoly minőséget képviselt. Most viszont tovább kell lépni, az ország sorsán túl a sajátom is foglalkoztat” – nyilatkozta Szörényi a Mandínernek.

A művész hozzátette: jövőre betölti a nyolcvanat, az Illés zenekar pedig hatvanéves lesz és mindkét jeles jubileumot szeretné egészségben megünnepelni.

Ahogy írtunk róla, Szörényi Levente február 9-én döntött úgy, hogy távozik Novák Katalin tanácsadói testületéből. A művész a közösségi oldalán tett közzé markáns üzenetet a kialakult helyzettel kapcsolatban.

„Tisztelt Elnök Asszony, Kedves Katalin! A pályafutásom során eddig nem tapasztalt, most azonban felém irányuló gyűlölet-cunami és »feszítsd meg« szavalókórus hatására felmondom a Tanácsadói Testületben betöltött szerepemet, amit pedig éppen azért fogadtam el tavaly, hogy a kultúra területén szerzett tapasztalataimmal támogassam a széles társadalmi egyetértés ügyét. Sajnálom, hogy rajtam kívülálló okok miatt ez ellehetetlenült, egyúttal kérem, fontolja meg, hogy a kialakult helyzetben képes lehet-e még betölteni a nemzet egységét megtestesíteni hivatott pozíciót" – olvasható a bejegyzésben.

A köztársasági elnök egy nappal később jelentette be a lemondását. Novák Katalin áprilisban Ferenc pápa látogatásának apropóján adott kegyelmet a bicskei gyermekotthon volt igazgatóhelyettesének, K. Endrének. A férfit korábban azért ítélték 3 év 4 hónap börtönre, mert a gyerekeket molesztáló igazgató, V. János bűntársaként hallgatásra kényszerítette az áldozatokat. Novák kegyelmi döntését az akkori igazságügyi miniszternek, Varga Juditnak is alá kellett írnia, hogy érvényre léphessen. Végül Varga is távozott a közéletből.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!