Teljes a programja a 8. Friss Hús fesztiválnak, amit 2020. március 23. és 29. között rendeznek majd a Toldi moziban. A programban animációs sci-fi, Verzió-díjas dokumentumfilm, társadalmi és történelmi dráma illetve lélektani thriller is található, és ismert színészek is feltűnnek bennük. Így az Akik még maradtak női főszereplője, Szőke Abigél (képünkön) két rövidfilmben is látható lesz, de Gryllus Dorka, Nagy Zsolt, Keresztes Tamás, Jordán Adél, Trill Zsolt és Vilmányi Benett is megjelennek majd egy-egy alkotásban.


A díjakat március 29-én, vasárnap osztják ki. A magyar versenyprogramban a legjobb magyar élő szereplős rövidfilm, a legjobb magyar animációs rövidfilm, a legígéretesebb 30 év alatti rendező, a legjobb színész és a legjobb színésznő díját ítélik oda, valamint több különdíjat is kiosztanak.

A magyar versenyprogram az alábbi lesz:

A vége (rendezte: Gyimesi Anna)
Agapé (r.: Beleznai Márk)
Alvások (r.: Ászity Boglárka)
Anja (r.: Baranyi Gábor Benő)
Az ezredes a vörös nőért sír (r.: Nagy V. Gergő)
Családi kör (r.: Török Marcell)
Csillagok, csillagok (r.: Török Marcell)
Fonica M-120 (r.: Rudolf Olivér)
Ha egyszer (r.: Wrochna Marcell)
Halak a hálóban (r.: Nagy Lili)
Helfer (r.: Szöllősi Anna)
Kelet (r.: Dávid Attila)
Menned kell (r.: Szabó Márton István)
Minden este amikor leviszed a szemetet (r.: Rudolf Olivér)
Mióta velem jár (r.: Szeleczki Rozália)
Mónika nem akar a földön járni (r.: Korom Anna)
Orsi és Tenshinhan (r.: Szilágyi Fanni, Szilágyi Gábor)
Pá kis Panelom! (r.: Darabos Éva)
Reggelim a vacsorád (r.: Pantyi Petra)
Szabadok (r.: Bernáth Szilárd)
Szél viszi (r.: Bartha Máté)
Szimbiózis (r.: Andrasev Nadja)
Szökési sebesség (r.: Rebák Tamás)
Szünet (r.: Kölcsey Levente)
Újjászületés (r.: Dombrovszky Linda)
Vakáció (r.: Konkol Máté, Papp Tamás)
Vannak problémáim (r.: Debreczeni Zsuzsanna)
Vasárnap (r.: Berényi Andor)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!