A Samsung várhatóan idén nyáron mutatja be a Samsung Galaxy Note10-szériát, ami szokatlan módon négy modellt vonultat majd fel, és az eddigi pletykák szerint ebből kettő is támogatja az 5G-t. A gyártó minden bizonnyal a Galaxy S10-ekkel megkezdett stratégiát folytathatja, és bővített kínálattal szolgálna ki több célcsoportot is.

Ennél is furcsább lépés lehet, hogy a Note-szériával egy új megnevezést is bevezethetnek, amiről a @UniverseIce nevű szivárogtató tett közzé rejtélyes posztot a Twitteren. E szerint az egyik modell neve "Note10 Pro" lesz majd, amiben a Pro utótag az újdonság, a cég eddig ugyanis a " ", vagy a "Plus" jelzőt biggyesztette a nagyobb mobilok mellé.

Korábbi szivárgásokban azt rebesgették, hogy a Galaxy Note10 kétféle változatban lesz elérhető, és hogy az S10-szériához hasonló módon a sima Note10 mellett lesz egy olcsóbb, talán "e" utótaggal ellátott "Galaxy Note10e".

Note10 Pro

- Ice universe (@UniverseIce) April 14, 2019

Ice Universe bejegyzése után viszont az a valószínű, hogy lesz egy sima Note10, valamint egy méretre nagyobb Note10 Pro, illetve ezek 5G-s változatai, tehát Note10 5G és Note10 Pro 5G. A különbség a két modell közt a méreten túl vélhetően a kamerarendszerekben mutatkozik meg.

Ezt tudjuk eddig

A PhoneArena által készített, márciusban közzétett 3D-s renderképeknek köszönhetően már az is körvonalazódik, hogy mire számítanak a szakértők a dél-koreaiak következő generációs phabletével kapcsolatban az eddigi néhány információ alapján. Eddig mindössze annyit rebesgetnek a források, hogy a hátlapra négy, horizontálisan elhelyezett kamera kerülhet. A rendszer egy 12 megapixeles, egy 12 megapixeles telefotó, és egy 16 megapixeles széles látószögű szenzorból állna, amihez egy 3D-s mélységérzékelő is csatlakozhat.

Akár ilyen is lehet Samsung Galaxy Note 10

Renderkép készült az eddigi pletykák alapján.

A Galaxy Note10 minden bizonnyal megkapja majd az S10-széria jelentősebb újításait is, köztük az Infinity-O kijelzőt, aminek köszönhetően panelba épített kameralyukkal és beépített ultrahangos ujjlenyomt-érzékelővel érkezhet. Mivel a kamerarendszer is meglehetősen hasonlít a Galaxy S10 5G-re, ezért érdekes lesz látni, hogy mivel fogják különlegesebbé tenni attól a Note10-et - már a méretet sem lehet nagyon fokozni, mert az S10 5G-re elképesztően nagy, 6,7 hüvelykes kijelző került.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!