Franciaország új, mesterséges intelligenciával dolgozó eszközöket épít be a párizsi metrórendszeren telepített biztonsági kamerákba. A DatakaLab által fejlesztett szoftver azt fogja figyelni, hogy a közlekedők viselnek-e arcmaszkot a járműveken. A háromhónapos teszt első körben a a Chatelet-Les Halles állomáson zajlik majd. A program célja nem az, hogy azonosítsák és büntessék az el nem takart arcú személyeket, hanem hogy anonim adatokat gyűjtsenek statisztikai számításokhoz, amelyeknek birtokában a kormány később könnyebben készülhet fel az esetleges hullámokra - emelték ki a fejlesztők. A DatakaLab tájékoztatása szerint a szoftver megfelelően védi a privátszférát és eleget tesz a GDPR-ban foglaltaknak.


Franciaországban kötelező a maszkviselés a tömegközlekedési eszközökön, aki ennek nem tesz eleget, pénzbírságot kaphat. Az országban jövő héttől kezdődik a majd két hónapja tartó korlátozások lazítása: kinyitnak például a középiskolák, és június elejére tervezik a kávézók és éttermek újranyitását. Tesztelés, kontaktkutatás és a fertőzöttek azonnali izolációja a kulcspontok a francia stratégiában, amely az ország mielőbbi újraindítását szolgálná. Ugyanakkor Franciaország ma jelentette be azt is, hogy június 15-éig biztos lezárva maradnak a határai.

Koronavírus - Még több hír a témában

(Kiemelt kép: GettyImages)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!