A Star Academy győztesének nemrég az Instagrammal akadt problémája, most pedig egy rajongója miatt van kiakadva. Szőcs Renátát ugyanis kéretlen péniszfotókkal zaklatja egy férfi.

Szőcs Renátának állítólag túl szexi volt ez a fotója, tiltotta is az Instagram

Az Instagram végül kegyes volt, ma már újra posztolhat képet.

Teljesen megdöbbentem, amikor először jelentkezett. Az első üzenete ugyanis az volt, hogy küldött egy képet a nemi szervéről. Hogy lehet valaki ilyen perverz? Felhívott videótelefonon is, még szerencse, hogy nem vettem fel, mert nem szerettem volna azzal szembesülni, amit korábban elküldött képen… Elég sokkoló ez az egész történet, de ijesztő is. Mivel az üzenetekben jelezte, hogy találkozni akar velem, nem szívesen megyek ki mostanában az utcára egyedül, mert tartok tőle. Remélem, észhez tér és abbahagyja, mert ha nem, feljelentem

- mondta el a Blikknek az énekesnő, akire a hétköznapokban a párja, Márk vigyáz, a koncerteken pedig többnyire egykori cselgáncsozó édesapja.

Volt már arra példa, hogy egy-egy rajongó átlépett egy bizonyos határt, túl szorosan ölelgetett vagy a szoknyám alá nyúlt. Ilyenkor persze, azonnal jelzem azoknak, akik vigyáznak rám, hogy mi a helyzet, és segítenek. De mi van, ha ez az ember, aki háborgat, akkor keres meg, amikor nincs mellettem senki?

Kiemelt kép: Instagram/@reenykee


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!