A környékbeliek fogatokon, kordékon, lovaskocsikon érkeznek a búcsúra. A fogatok látványos felvonulása mellett fogathajtó ügyességi verseny is lesz.


Szeptember 3-án, vasárnap lesz az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark egyik legfontosabb ünnepe, a Szobori búcsú. A püspöki ünnepi szentmise 11 órakor kezdődik. A hagyományoknak megfelelően a környékbeliek fogatokon, kordékon, lovaskocsikon érkeznek a búcsúra. A fogatok látványos felvonulása mellett fogathajtó ügyességi verseny is várja az érdeklődőket.

Program:

11:00: Ünnepi szentmise a Harmónia Egyesület közreműködésével

Celebrálja: dr. Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök – Szer monostora

13:00: Honfoglalás-kori lovasbemutató – Lovaspálya

14:00: Lovaskocsis ügyességi verseny – Nagyrét

Egész nap:

- Emlékpark területe:

Búcsújárás lovaskocsikkal

- Nomád Park:

X. századi tevékenységek: íjásztatás

- Puszta Háza:

"Végül is ketten maradnak, Isten és a bor" c. kiállítás

- Skanzen:

Egyszerű de nagyszerű gyerekjátékok nem csak gyerekeknek

Iparos műhelyek mellett Kemencés sütés – Hódmezővásárhelyi tanyai olvasókör

- Látogatóközpont:

Szer története és Magyarország történelme 3D-ben (filmvetítés) – Vetítőterem

„Örökszép álmok” magyar álmodója – Feszty Árpád c. kiállítás – Aula

„A Magyar Királyság vármegyéinek címerei (1881-1920)” c. kiállítás – Hungarikum Tárház

- Rotunda:

Legyen Ön Árpád vezér! – „Multimédiás játszótér”

„Államalapítás” c. kiállítás

Keresse meg Gárdonyi Géza üzenetét! – „Ilyet nem látott a Kárpát…”

„Szer monostora és települése” c. kiállítás

A legkisebb a legnagyobb? – „Kincsek a földből"

Jegyinformáció: Az aktuális belépőjegyárak érvényesek. A lovasbemutató megtekintése ingyenes.

Filmvetítés: 1500 Ft/fő

Bővebb információk ITT

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!