Legalább 19-en megsérültek a robbanásban, egyelőre csak egy halálos áldozatról tudni.


Robbanás történt vasárnap egy kávézóban Szentpéterváron, egy ember meghalt, legalább 19-en megsérültek - írja a BBC.

A robbanást egy bomba okozta a Street Food Bar No. 1 nevű vendéglátóhelyen, amely egy szoborban volt elrejtve.

aki azzal szerzett ismertséget, hogy az ukrajnai frontról tudósított. Egy videót is készített a Kreml épületében, amelyben azt hangoztatta: „Mindenkit le fogunk győzni, mindenkit meg fogunk ülni, mindenkit ki fogunk rabolni, ha szükséges. Ahogy szeretjük.” A Telegram közösségi oldalon több mint 500 ezren követték.

A Cyber Front Z nevű csoport, amely kibérelte a kávézót a vasárnapi eseményre, azt közölte, hogy terrorista akció történt.

Videón a robbanás:

Az Interfax és a TASZSZ orosz hírügynökségek a hatóságok előzetes értesüléseire hivatkozva közölték, hogy

A belügyminisztérium megerősítette: a detonáció következtében a Vladlen Tatarszkij néven ismert (valódi nevén: Makszim Fomin) orosz blogger vesztette életét, aki az intézményben szerzői estet tartott - írja az MTI.

A TASZSZ-t úgy tájékoztatták a bűnüldöző szervek, hogy 200 gramm trotilnak megfelelő hatóerejű robbanószerkezet lépett működésbe a színpad mellett. A pokolgépet egy Tatarszkijnek ajándékozott, kisméretű szoborban rejtették el.

A bűnüldöző szervek mindenkit, aki az incidens idején a kávézóban tartózkodott, ellenőriznek, hogy köze volt-e a robbanáshoz.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!