Tavaly augusztus óta nem volt ilyen kevés új fertőzött Szlovéniában, mint az elmúlt 24 órában, ugyanakkor a kormány a gyorsabban terjedő delta variáns miatt szigorítani kényszerült a beutazási szabályokon - idézi a helyi sajtót az MTI. Ljubljana szombattól a beoltottságtól és a negatív teszteredménytől függetlenül rendelt el automatikus tíznapos karantént többek között a Francia Guyanából, Írországból, Liechtensteinből, Nagy Britanniából és Egyiptomból hazatérőkkel szemben, miközben az onnan érkező, szlovéniai lakóhellyel nem rendelkező utazók nem léphetnek az ország területére.


Vasárnapra kilenc új fertőzöttet jegyeztek fel, és ezzel a járvány kezdete óta azonosított fertőzöttek száma meghaladta a 256 ezret. Már egy hete egyetlen beteg sem halt meg, így a járvány halálos áldozatainak száma 4743 maradt. A koronavírusos betegek közül 60-an vannak kórházban, 18-an közülük intenzív osztályon. A valamivel több mint kétmillió lelket számláló Szlovéniában védőoltást eddig 821 208-an kaptak, közülük 695 971-en már a második adagon is túl vannak. Ez a felnőtt lakosság 47, illetve 40 százaléka.

A szomszédos Horvátországban az elmúlt 24 órában 56 új fertőzöttet azonosítottak, amivel a járvány kezdete óta az új típusú koronavírussal megfertőződöttek száma meghaladta a 360 ezret. A vírus okozta betegség (Covid-19) szövődményeinek következtében három új beteg halt meg, így a járvány halálos áldozatainak száma 8218-ra emelkedett. Kórházban jelenleg 141 beteget ápolnak, közülük 10-en vannak lélegeztetőgépen. A valamivel több mint négymilliós Horvátországban eddig 1 506 223-an kaptak védőoltást, közülük 1 158 104-en már a második adagot is. Ez a felnőtt lakosság 45, illetve 34 százaléka.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!