A szlovén kormány rövid távú intézkedéseket fogadott el csütörtökön a gázolaj árának csökkentésére az autópályákon - jelentette be Bojan Kumer infrastrukturális miniszter a kabinet ülését követő sajtótájékoztatón. A tárcavezető hangsúlyozta: az állam ideiglenesen elengedett két környezetvédelmi adót a dízel esetében az autópálya-hálózat mentén fekvő benzinkutakon, ahol jelenleg hatóságilag nem szabályozzák az árakat.

Az intézkedés a hivatalos közlönyben történő megjelenést követően azonnal életbe lép, és egy-két napon belül a kormány arra számít, hogy a kereskedők korrigálni fogják az árrést - tette hozzá a miniszter.

Az új szlovén kormány június 21-től szüntette meg az ársapkát, amely szerint az eurosuper 95 kiskereskedelmi árát 1,560 euróban, nagykereskedelmi árát 1,540 euróban, az eurodízel kiskereskedelmi árát 1,668 euróban, nagykereskedelmi árát 1,648 euróban határozta meg. Helyette az autópályákon kívüli töltőállomásokon rögzítették a kiskereskedői árrést, míg az autópályákon teljesen liberalizálták a díjszabást. A dízel az autópályákon kívül jelenleg 1,848 euróba, az autópályákon valamivel több mint két euróba kerül.

Kapcsolódó

A román kormány literenként 40 forintnyi összeggel kompenzálja az üzemanyagok árát

Július elsejétől a következő három hónapban.

Kumer szerint az elfogadott intézkedések rövid távúak lesznek, legfeljebb egy-két hónapig tartanak. Mint mondta, az elmúlt napokban jelentős olajpiaci áresés volt tapasztalható, ami szerinte reményt ébreszt arra, hogy az üzemanyagok ára idővel csökkenhet.

Újságírói kérdésre válaszolva, hogy miért csak a gázolaj árának csökkentésére szorítkoztak, a miniszter elmondta: a gázolaj ára azért magasabb, mert az jobban terheli a környezetet. Mindazonáltal hozzátette, hogy a dízel üzemanyag fontosabb a gazdaság számára, és ezért nagyobb hatással lehet az inflációs spirálra. A benzin esetében a legtöbb zöld illetéket ugyanakkor meg akarták tartani - jegyezte meg.

(MTI)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!