A Paraméter szerint a szlovák államfő "páros lábbal szállt bele" a többszörös exkormányfőbe, akinek nagyon beolvasott csütörtökön. Egy rádióműsorban vágott vissza Robert Ficónak, aki azzal vádolta, újra meghiúsítaná pártja népszavazási kezdeményezését. A Smer elnöke szerint az államfő a kormány szekerét tolja, azokét, akik tönkreteszik az országot.


Zuzana Caputová ezt nem hagyta szó nélkül, a rádióban azt mondta, valójában azért bírálja Fico, mert nem hajlandó elnöki kegyelemben részesíteni korrupció miatt vizsgálat alá vont embereit. Az elnök szerint az ellenzéki pártelnök a nyilatkozatait az "ujjából szopja", "badarságokat terjeszt", ő sem Eduard Hegert, sem mást nem véd.

Caputová szerint a kormány is felelős például a járványhelyzetért, de Fico rendkívül felelőtlenül hergeli az embereket.

Egyetlen kormányt sem védek, csak az alkotmányt. Ez az én feladatom.

Szerinte Robert Fico igazán nem akar népszavazást az előrehozott választásról, ha valóban akarna, népszavazási kezdeményezése előtt konzultált volna alkotmányjogászokkal, találhatott volna olyan megoldást, ami nem sérti az alaptörvényt. Ez nem olyan nehéz,

ez nem egy atomtudomány, meg lehet találni a módját annak, hogyan lehet kiírni egy referendumot.

Az államfő előzőleg nyilvánvalóvá tette, a Smer által szorgalmazott népszavazási kérdések kötődnek egymáshoz, amit tilt a törvény. Az első kérdés arra irányul, a polgárok akarják-e, hogy referendummal le lehessen rövidíteni a választási időszakot, a második arra, hogy az első kérdés alapján akarnak-e előrehozott választásokat.

Zuzana Caputová egy bejegyzést is közzétett Facebook-oldalán. Azt írta, ő kiír bármilyen népszavazást - az alkotmány módosításáról, és a választási időszak lerövidítéséről is -, ha az összhangban lesz az alkotmánnyal és nem lesz törvénysértő.

Az Új Szó szerint az államfő arról is beszélt, hogy Szlovákia lemaradt a hatékony intézkedések elfogadásában, a szabályok érvényesítésében, betartatásában, de legalább már a szabályokkal kapcsolatos tájékoztatás javult.

Caputová az "elakadt" reformokat óriási problémának nevezte, mert azok végrehajtása az uniós támogatások lehívásának feltétele. Szerinte a kormány legitim, jó emberek alkotják, de leterhelik a belső konfliktusok, ezért nem tudta eddig elfogadni a reformokat, amelyek ügyében tanácskozik az egyes miniszterekkel.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!