Több országban is gőzerővel dolgoznak a koronavírus-vakcinán, már tíz olyan készítmény is van, amit embereken tesztelnek. Az első forgalomba kerülő szer az AstraZeneca és a Oxford Egyetem közösen fejlesztett készítménye lehet, amiből év végig állítólag 400 millió vakcina érkezhet Európa országaiba.


A hírt kommentálva Szlávik János infektológus az ATV Start műsorában elmondta, azért még nem biztos, hogy ez a készítmény lesz a nyerő, de valószínűleg ez jut először abba a stádiumba, hogy több ezer emberen ki lehet majd próbálni.

A Szent László Kórház főorvosa szerint ugyanakkor sokan nem beszélnek arról, hogy ez az oltóanyag - ahogy az ilyen oltóanyagok általában - nem feltétlenül a fertőzést fogja megakadályozni, hanem az influenzaoltásokhoz hasonlóan inkább a betegség súlyosságát és a halálesetek számát csökkentheti majd. A vírus azonban könnyen lehet, hogy továbbra is velünk marad majd.

Senki ne gondolja azt, hogy lesz egy olyan oltóanyagunk, ami száz százalékban meg fogja akadályozni a járvány terjedését. Ez nagyon fontos, mert így bizonyos intézkedéseket továbbra is fenn kell majd tartanunk ahhoz, hogy a járvány ne tudjon tovább terjedni.

Szlávik azt mondta, valószínű, hogy változtatni fognak a vásárlási sávokon, viszont felhívta a figyelmet arra, ami Pekingben történik: kettő hónap után jelent meg egy olyan gócpont, ahol hirtelen százan betegedtek meg, nagyon gyorsan terjedt a vírus, gyorsan kellett beavatkozni. Az infektológus szerint drámai, hogy be kellett zárni az iskolákat, az egyetemeket, és több tíz ezer embert kellett ismét korlátozni a szabad mozgásában. Ebből is az látszik, ébernek kell lenni, és adott esetben gyors intézkedésekre van szükség, hogy a megakadályozzuk a járvány újbóli fellobbanását.

Koronavírus - Még több hír a témában


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!