A Lenovo idén a Tech Life névre keresztelt nagyszabású eseményével készült a berlini IFA szakkiállításra, ahol az új notebookok és telefonok mellett okosotthoni- eszközöket és egy kiterjesztettvalóság-kütyüt is lelepleztek. Arra számítani lehetett, hogy a cég idén is frissíti a Yoga PC-k portfólióját:

megérkezett a 14, illetve 15 hüvelykes variánsokban is választható Yoga S740 és a Yoga C940.

A bemutatót megelőző napon az újságíróknak lehetőségük volt idő előtt szemügyre venni az újdonságokat, ekkor fejtette ki a vállalat azt is, hogy a laptopok tervezése során a kijelzők minősége volt az elsődleges szempont, ezt követte az üzemidő növelése.

Szem előtt az üzemidő

Mindkét modell esetében az érdekesebb újdonságok közt említhető a Super Resolution nevű technológia, ami a rosszabb minőségú videókat 1080p FHD felbontásra skálázza fel a Windows Media Player lejátszóban. Ennél is hasznosabb a Q-Control, amit az üzemmódokat váltó billentyűről nevezett el a cég, és a mesterséges intelligencia lehetőségeit kihasználva optimalizálja a laptopok fogyasztását. De az MI azt is figyeli, hogy milyen hőmérsékleten pörög az eszköz, hogy ezen információk alapján vezérelje hatékonyabban a ventillátort.

Fotó: Dömös Zsuzsanna

Ezeken felül adott még a Modern Standby, ami lehetővé teszi, hogy a Yoga gépek alvó üzemmódban is elvégezzenek bizonyos feladatokat, például fogadják az emaileket, és egyes piacok felhasználói számára alapból támogatott az Amazon Alexa hangasszisztense.

Megjelenítés terén a fényerőt 500 nitre sikerült növelni, és adott a 4K felbontású, HDR-t támogató megjelenítés is. Mindkét modellben az Intel 10. generációs Core processzora dolgozik. Az eszközök üzemideje elődjeikhez képest 60 százalékkal nőtt meg, és a gyorstöltésnek köszönhetően 15 perc alatt két órára elegendő szuflával tölthetők meg. A C940 esetében a gyártó elmondása szerint akár 17,5 órás akkumulátor-üzemidő is elérhető FHD felbontás mellett, és 10,5 óra UHD kijelző használatakor. A modell 1499 eurós árcímkét kapott, ami nettó 472 ezer forintnak felel meg.

A kijelzők minőségére nem lehet panasz. Fotó: Dömös Zsuzsanna

A 14 hüvelykes S740 opcionálisan NVIDIA GeForce GPU-val is elérhető, a fejlesztett EyeCare2 üzemmódja pedig segít a szemet megvédeni a kék fény káros hatásaitól. Az eszköz további intelligens funkciói között megtaláljuk az IR kamerát, amely képes érzékelni a felhasználó távozását, és automatikusan kijelentkezteti a rendszerből. Videólejátszás közben szintén érzékeli, ha a néző elmegy a gép elől, és a visszatértéig szünetelteti a lejátszást. Ennél a modellnél 14 órányi akkuidőt említ a cég FHD kijelző mellett, és 899 eurótól kb. nettó 280 ezer forint) vásárolható.

6 Fotó megtekintése

Szívós aksival jönnek a Lenovo új laptopjai

A 14 hüvelykes Yoga S740. Fotó: Lenovo

Még több

A 14 hüvelykes Yoga S740. Fotó: Lenovo

Még több

A 14 hüvelykes Yoga S740. Fotó: Lenovo

Még több

A 14 hüvelykes Yoga S740. Fotó: Lenovo

Még több

A 14 hüvelykes Yoga S740. Fotó: Lenovo

Még több

A 14 hüvelykes Yoga S740. Fotó: Lenovo

Még több

Ez történt még az IFA-n:


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!