Franciaország és Anglia között évszázadokon keresztül feszült, gyakran háborús volt a viszony. A két ország általában az ellentétes oldalon találta magát az európai hegemóniáért vívott háborúkban, utoljára Napóleon idején pedig élet-halál harcot is vívott egymással.
De a XIX. század végén sem volt éppen baráti a viszony: a gyarmatosítható területek fogyásával a két imperialista hatalom többször is összetűzésbe keveredett, 1898-ban például a fashodai incidens alkalmával a hadüzenethez is nagyon közel állt a két kormány.
"Szívélyes megegyezés"
Mindössze hat évvel később mégis megszületett az Entente Cordiale, azaz a "szívélyes megegyezés", amelyet 110 éve, április 8-án, Londonban írt alá Landsdowne brit külügyminiszter és Paul Cambdon francia nagykövet. Az egyezményben a két állam rendezte az addig felmerült ellentéteket, megállapodtak a jövőbeli gyarmati konfliktusok békés rendezéséről, valamint kölcsönös katonai segítségnyújtásról is megegyeztek.
Persze nem igazán az őszinte felebaráti szeretet vezérelte a két ország politikusait, hanem az egyesült, és hihetetlen ütemű gazdasági fejlődést produkáló Németország jelentette fenyegetés.
A gyarmatokért folyó versenyből kimaradt németek ugyanis a Monarchiával és Olaszországgal kötött Hármasszövetség (amely 1884-ben Románia csatlakozásával négyes szövetséggé alakult) élén egyre hevesebben követelték a "világ" újraosztását, ráadásul a brit érdekeket közvetlenül is fenyegető flottaépítési programba is kezdtek.
Oroszország is beszállt
A két hagyományos ellenfelet tehát a közös veszély hozta egy fedél alá, és a megegyezés kényszerének hatására Franciaország hajlandó volt elismerni az egyiptomi brit uralmat, cserébe London elfogadta a franciák marokkói befolyását. A francia diplomácia ezután hozzálátott, hogy a Párizzsal régóta jó viszonyt ápoló, de ekkoriban Berlinnel kacérkodó Pétervárt is bevonja a szövetségbe.
Ez meg is történt: Oroszország 1907-ben csatlakozott, bár - ahogy a későbbi szövetséges államok - nem az eredeti Entente szerződéshez, hanem külön megállapodások keretében. Így tulajdonképpen nem teljesen pontos, hogy az első világháború "egyik oldalát" antantként emlegetjük, de ez nem változtat a tényen, hogy az 1904-ben létrejött szövetség lett az alapja a központi hatalmak ellen győztes háborút vívó tömörülésnek.
