Az olimpiák 1896 óta íródó történetében mindössze két olyan sportoló van, aki a nyári és a téli játékokon is aranyérmet tudott nyerni: a svéd Gillis Grafström, valamint az amerikai Eddie Eagan.
Közülük a műkorcsolyázó Grafström azt mondhatta el magáról, hogy téli és nyári olimpián is nyert egyéni aranyat, míg Eagan azzal dicsekedhetett, hogy két külön sportágban ért a csúcsra, hiszen 1920-ban ökölvívásban, míg 1932-ben a négyes bobcsapat tagjaként lett első.
Bár elsőre furcsának hat, hogy mit keres a műkorcsolya a nyári olimpián, a sportág fedett pályás versenyszámként az 1908-as londoni nyári játékokon debütált.
Grafström 1920-ban a nyári olimpia utolsó, négy évvel később, Chamonix-ban pedig a téli első bajnoka lett műkorcsolyában.
1920-ban, két évvel az első világháború lezárása után a háború vesztesei, így Magyarország, Németország vagy Ausztria nem vehettek részt az antwerpeni olimpián, e miatt a kor egyik legjobb korcsolyázója, az osztrák Willy Böckl is távol maradt, ami alaposan megkönnyítette Grafström dolgát.
Igaz, meg kellett küzdenie azzal a váratlan helyzettel, hogy a verseny előtt tönkrement a korcsolyája, és csak egy régebbi darabot sikerült beszereznie, amelynek az orránál meg volt hajlítva a pengéje, de így sem engedte át az első helyet másnak.
Grafström aranyérme azt jelentette, hogy Svédország megőrizte dominanciáját a sportágban, 1908-ban ugyanis Ulrich Salchow nyerte a műkorcsolya első olimpiai aranyérmét.
Salchow, akinek nevét ma egy ugrásfajta őrzi, a sportág tízszeres világbajnokaként igazi sztárnak számított Svédországban, úgyhogy Grafströmnek azzal a teherrel is meg kellett birkóznia, hogy honfitársai azt várták tőle, ő veszi át Salchow örökségét.
Az 1920-as olimpián Salchow is a vert mezőnyben végzett, a 43 éves legenda negyedik helyen zárt, pedig a kűr előtt még a második volt. A két klasszis egyébként meglehetősen viharos viszonyt ápolt, Salchow egy ízben nyilvánosan kritizálta Grafströmöt, akinek szerinte nem volt megfelelő a hozzáállása, és bár később elismerte a másik nagyságát, már késő volt, a korábbi megjegyzése túl mély sebet ejtett Grafströmön.
Akit a legközelebbi barátai nagylelkű és gondoskodó embernek tartottak, ugyanakkor sokak szemében ellentmondásos figurának számított, mert meglehetősen temperamentumos volt, és ha kritikával szembesült, akkor robbant.
Pedig Grafström nagyon sokoldalú ember volt, a Berlini Egyetemen építészként végzett, és mérnökként dolgozott, a munka és a sport mellett pedig a versírás és a festés is belefért az idejébe. A nagy szerelme viszont a korcsolya volt, és precíz mérnök lévén órákig képes volt tökéletesíteni a mozdulatait.
Ami meglepő: bár három olimpiai bajnoki címet nyert, Grafström mégis sokkal jobban teljesített magányosan, mint közönség előtt. A tökéletességre törekvés hajtotta, ugyanakkor nyomás alá helyezte a szurkolók és a média elvárása, emiatt pedig azt érezte, nem tud úgy teljesíteni, ahogy szeretne.
Az őt az 1932-es olimpián legyőző osztrák Karl Schäfer egyszer megnézte az egyedül edző Grafströmöt, és úgy fogalmazott, élete legnagyobb ajándéka, hogy láthatta, mit művel riválisa a jégen, amikor nincs közönség.
"Művész volt és különc, az egyik legokosabb és legelegánsabb korcsolyázó. Senki nem táncolt ilyen könnyen, ilyen ritmusosan a jégen, tökéletes összhangban a zenével" - írta Grafstömről a svéd újságíró, Olof Groth.
Az első téli olimpián, Chamonix-ban a négy évvel korábban távol maradó osztrák Böckl volt Grafström legnagyobb ellenfele. Bár a döntőben két osztrák pontozó is helyet kapott a zsűriben, és az influenzával is küzdött, Grafström így is megvédte olimpiai bajnoki címét, megtörve ezzel az osztrák hegemóniát, mert a nőknél és a párosoknál is nyugati szomszédunk adta a győztest.
Böckl később Grafström távollétében zsinórban négy vébét és Eb-t nyert (1925-28), de svéd ellenfele elmondhatta magáról, hogy az első világháború után ahol elindult, ott rendre első lett.
Nem történt ez másképp harmadik olimpiáján, St. Moritzban sem, pedig egy esés miatt bedagadt térddel kellett korcsolyáznia, ráadásul a szokatlanul enyhe idő miatt a szabadtéri jégpálya finoman szólva sem volt ideális állapotban.
Grafström azonban kizárta a zavaró tényezőket, és mivel már nem csak a rövid programban, hanem a kűrben is ő számított a legjobbnak, harmadszor térhetett haza olimpia arannyal a bőröndjében.
A St. Moritzban aratott sikere meghozta a kedvét a világbajnoki részvételhez is, így öt év után ismét elindult, és három olimpiai aranya mellé Londonban, 35 évesen begyűjtötte harmadik vb-elsőségét is (1922-ben és 1924-ben szintén ő lett a világbajnok).
Harmadik vb-győzelme évében a sífutó Sven Utterströmmel együtt megkapta a svéd napilap, a Svenska Dagbladet által alapított díjat, amelyet az adott évben a legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtó sportolónak ítélnek oda.
Grafström ezután szinte teljesen leállt, ám meggyőzték, hogy induljon el az 1932-es olimpián is Lake Placidben.
A felkészülése megint nem volt zavartalan, edzésen egy kameraállványnak csapódott, így ismét sérült térddel kellett versenyeznie, és a pesszimizmusra amúgy is hajlamos klasszist ezt végképp lehúzta.
Ezúttal nem sikerült lelazulnia a versenyre, tőle szokatlan hibákat követett el, amivel gyakorlatilag odaajándékozta az aranyérmet Karl Schäfernek, ő pedig másodikként zárt. Olimpiai gyűjteménye így is páratlan: három aranyérmével és egy ezüstjével a mai napig ő a játékok legeredményesebb műkorcsolyázója.
7:30-tól látható Grafström az 1932-es olimpián:
Grafström igazi úttörője volt sportágának:
- ő volt az első, aki sikeresen beleállt a leérkezésbe egy Axel-ugrás után,
- az 1920-as években szintén ő mutatott be először dupla Salchow-ugrást,
- tőle származik az ülő forgás,
- a mérleg forgás általa bemutatott verziója pedig az ő nevét viseli. A Grafström-forgás lényege, hogy a támaszkodó láb be van hajlítva, miközben a másik lába hátra van nyújtva a levegőben.
A többi korcsolyázó lenyűgözőnek találta a gyakorlatait, amelyek egyszerre árasztották magukból a letisztultságot, a képzettséget és a könnyedséget. Ő nem egy showman volt, hanem a nagybetűs korcsolyázó
- írta róla a könyvében Mary Louise Adams.
Grafström a második olimpiai győzelme alkalmával, St. Moritzban ismerkedett meg a híres zeneszerző, Felix Mendelssohn dédunokájával, Cécile-lel, aki ekkoriban még férjnél volt, de válása után hozzáment a korcsolyázóhoz. A házaspár Postdamban telepedett le, és komoly gyűjteményt szedett össze a korcsolyázással kapcsolatos műtárgyakból, festményekből és szobrokból, valamint antik könyvekből.
1937 karácsonyán Grafström súlyosan megbetegedett és 1938. április 14-én, mindössze 44 évesen meghalt.
Bár a legtöbb helyen azt írják, vérmérgezés okozta a halálát, egy 2010-es újságcikkben a mostohalánya azt nyilatkozta, szívizomgyulladás miatt hunyt el a háromszoros olimpiai bajnok.
Grafströmről Potsdamban utcát neveztek el, 1976-ban pedig beválasztották a műkorcsolyázó hírességek csarnokába. Ugyanebben az évben a brit John Curry lett a műkorcsolyázás olimpiai bajnoka Innsbruckban, Grafström özvegye pedig egy miniatűr aranykorcsolyával ajándékozta meg, amelybe bele volt vésve egy gratuláló üzenet.
A kedves gesztus hátterében az állt, hogy Cécile Grafström úgy érezte, Curry visszaforgatta az idő kerekét, és visszahozott valamit az 1920-as évek stílusából, előadásmódja és a zene interpretációja pedig férjére emlékeztette.
Bár azt gondolhatnánk, ilyen életút után máig él a kultusza, a Svéd Olimpiai Bizottság oldalán található megemlékezésben azt írják, fantasztikus éremkollekciója ellenére hazájában Grafströmöt alig-alig emlegetik, így lett belőle az olimpiák elfeledett óriása.
Kiemelt kép: WELTBILD / AUSTRIAN NATIONAL LIBRARY / APA-PICTUREDESK
