Olyan gyors volt, hogy még a Földet veszélyeztető aszteroidák megfigyelésére a hawaii Mauna Loa obszervatóriumban felállított riasztórendszer (ATLAS) is csak 15 óra késéssel észlelte. Mindössze 400 kilométeren múlt, hogy a 2020 VT4 nevű égitest nem ütközött össze bolygónkkal, ennyivel repült el a Csendes-óceán déli része felett – írta a ScienceAlert

Összevetésképpen: a Nemzetközi Űrállomás is 400 km-re lebeg a Föld felett. És ez a távolság 200 km-rel rövidebb mint Magyarország két, egymásra legmesszebb fekvő települése, Garbóc és Felsőszölnök közötti légvonalbeli út.

Becslések szerint az aszteroida átmérője legfeljebb 5-10 méter lehetett. A Föld 20 óra különbséggel csaknem pontosan ott volt, ahol a 2020 VT4 napközeli pontja.

Első ízben dokumentálták nem-meteorikus aszteroida ilyen közeli elhaladását a Föld mellett. E közelítés rekordját az idén már másodszor döntötték meg. Augusztus 16-án a 2020 QG 3000 kilométerrel repült el a Föld felszíne felett. E mostani csúcsot azonban nem tudták tetten érni, mert egyetemes (közép-európai) idő szerint november 13-án pénteken 17:20-kor következett be a Bounty lázadóiról elhíresült Pitcairn-szigetek felett, ahol éppen fényes nappal volt. Ugyanakkor kiderült, hogy a 2020 VT4, amely módosult pályára állt, miután 549 napig keringett a Nap körül, nem zavart meg egyetlen műholdat sem útja során.

Valószínűleg egy ütközés sem járt volna katasztrófával, legfeljebb egy nagyobb meteorit-hullással. A 2020 VT4, amely immár a Vénusz körül kering, legközelebb 2052. november 13-án közelíti meg a Földet, de akkor valószínűleg nem jön hozzánk közelebb 2,8 millió kilométernél.

hirdetés


hirdetés