A szabadság valóban nagy dolog, de azzal is szembe kellene végre nézni, hogy a szabadságra kevesebbeknek van igényük, mint a jó egészségügyre, vagy a minőségi oktatásra, vagy a tisztességes, inflációmentes árakra


- nyilatkozta Szinetár Miklós a Népszavának adott interjújában Márki-Zay Péter brüsszeli nyilatkozatára utalva. Elmondta azt is, hogy bár az SZFE-n ötvenegy, a Magyar televízióban huszonnyolc évet töltött, egyik intézménnyel sincsen már kapcsolata, szemben az Operaházzal, ahol tisztelik és szeretik. Ugyanakkor az SZFE ügyében többször megnyilvánult, mert, mint mondta,

ahogy ez történt, az rosszabb, mint disznóság, az hülyeség. Úgy jártak el, mint amikor egy csodás lakást, amely remek volt, de az évek alatt leamortizálódott, tatarozás helyett felgyújtanak.

Szinetár szerint az alapítványi fenntartás protekciózásra, visszaélésekre ad lehetőséget. Demeter Szilárd nagy port kavart kijelentéseiről is kérdezték, ennek kapcsán azt mondta, azért jó idős embernek lenni - amellett, hogy hamar beoltották covid ellen -, mert ő sok mindenből már kimaradhat.

Új könyvem címe 88 és fél. Az egyik írásom "A demokrácia rákfenéje az általános választójog." Ha én hatalmi pozícióban lennék, akkor nem engedhetném meg magamnak, hogy ezt leírjam. Nyugdíjas szabad, öreg emberként miért ne írhatnám le

- meséli, ugyanakkor nem gondolja, hogy a demokráciának csak a diktatúra lenne az alternatívája, sokkal inkább az, hogyha, amint az autóvezetési képességeket, úgy az állampolgári ismereteket is rendszeresen ellenőriznék.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!