Elmarad a premierje a Játékszínben, az elmaradó előadásokat májusban és júniusban pótolják.


Tegnap beszámoltunk róla, hogy súlyos baleset érte Eszenyi Enikőt egy próbafolyamat során a budapesti Játékszínben.

Csütörtökönre kiderült:

Emiatt a „február 25-re tervezett, Szikora János rendezésében készülő Csodálatos vagy, Júlia! bemutatóját nem tartják meg a hétvégén. A színház újratervezte a március-áprilisi műsorrendet, az elmaradó előadásokat májusban és júniusban pótolják” – közölte a teátrum.

Mint írják a színésznő a fotóspróbán szenvedett balesetet. A 168.hu a helyszínen jelen lévők elmondásaiból idézve azt írja:

„Még csak a fotózás zajlott. Enikő korábban, a próba során egy jó nagy adag vizet fröcskölt ki a színpadon, majd a kezében lévő teniszütővel egy, az asztalon lévő, vízzel teli kancsót is felborított. Majd amikor az asztal mögé szaladt, elcsúszott és hatalmasat esett. Kétségbeesetten kezdett el kiabálni, hogy >>Eltört a kezem! Eltört a kezem!<<”.

Eszenyi Enikő először lépett volna fel Budapesten azután, hogy 2020-ban ötvennél is több volt beosztottja vádolta verbális bántalmazással. Emiatt akkor visszavonta a Vígszínház igazgatói posztjára beadott pályázatát, és megfogadta azt is, hogy többet nem nyilatkozik a hazai sajtónak.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!