Caramel feleségét ugyan 125 ezren követik az Instagramon, nem tarja magát celebnek. Bár influenszerként tevékenykedik, Lilu műsorában a minap elmondta, hogy nem szívesen használja itthon ezt a kifejezést, mert szerinte Magyarországon az emberek nem feltétlenül értik, miben merül ki ez a foglalkozás.

Nem szeretem az influenszer szót. Elsősorban anya vagyok most. Másodlagosan egyéni vállalkozó, ezek a száraz tények. Külföldön nagyon büszke vagyok rá, ha nyaralok és megkérdezik. Látom az arcukon, hogy nem úgy állnak hozzá, mint Magyarországon. (…) Nem értik még az emberek szerintem ezt

- magyarázta Szilágyi Szilvi, aki inkább úgy szeret fogalmazni, hogy online marketinggel foglalkozik.

Mint mondja, jelenlegi munkájára nem készült tudatosan, ahogyan a követőszáma nőtt, úgy tanult bele a szakmába. Eredetileg borász végzettsége van, de sosem próbálta ki magát az említett munkakörben.

A műsorban arról is mesélt, hogy amikor kiderült, hogy a kislányuk leukémiás, nyolc hónapra inaktívvá tette az Instagram fiókját, ekkor ugyanis az életének ezen szegmense nem volt prioritás. Akkor tért csak vissza, amikor az utolsó kemotáriás kezelésen Szofi orvosai azt mondták, hogy végeztek a terápiával.

Bár az influenszerkedés miatt kapott kritikákat, a munkája nagyon sokat hozzátett az életéhez. Férjével együtt sok műsorba is hívták őket, ő azonban nemet mondott ezekre, mert bár celebként kezelik, ő nem érzi annak magát.

Az, hogy a Caramel felesége vagyok, nem hatalmaz fel arra, hogy elmenjek egy celebműsorba

- mondta.

A főzés ugyan a szenvedélye, de ilyen jellegű vetélkedőt sem vállalna, mert versenyhelyzetben nem teljesít jól, és azt sem bírja, ha ordibálnak vele. Egy saját étteremre viszont valóban vágyik, úgy érzi, azzal kiteljesedne a szenvedélye.

Kapcsolódó

Szilágyi Szilvi saját éttermet szeretne nyitni

Korábbi vállalkozásai és munkái már nem érdeklik.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!