Szilágyi Liliánára mindig figyelni kell, az FTC úszója ugyanis a futamai után rendre olyan érzelemdús nyilatkozatot ad, amire a többség felkapja a fejét.

A kvangdzsui világbajnokságon Szilágyi hatodik lett 200 pillangón, abban a számban, amelyet Kapás Boglárka szédületes hajrával nyert meg, és a verseny után azt nyilatkozta, mindent kiadott magából.

Nagyon kiábrándultan jöttem erre a világbajnokságra, ki voltam ábrándulva abból a rendszerből, amiben benne vagyunk. Sok dolog fölött szemet hunyunk és elnézünk dolgok mellett, gondolok itt elsősorban morális dolgokra. Ezt most nem fejtem ki. Nagyon hálás vagyok, hogy itt lehettem, és köszönöm azoknak, akik mellettem álltak és végigcsinálták ezt velem. Hálás vagyok az FTC csapatának, a szerelmemnek, a családomnak, anyukámnak és hálás vagyok önmagamnak is, hogy idáig eljutottam

- magyarázta Szilágyi.

Az úszónő azt mondta, ismét egy fordulóponthoz ért, a világbajnokság előtt jó formában érezte magát, legalábbis fizikálisan, mert mentálisan van néhány dolog, amitől nem tud szabadulni.

Már éppen belekezdett volna a zavaró tényezők kifejtésébe, de aztán végül meggondolta magát, és csak annyit mondott, "majd egyszer kifejtem".

"Tök jó verseny volt és nagyon gratulálok a Boginak! Sok van még bennem, sok van az úszásomban, kérdés, hogy ki akarom-e hozni. Mármint, az nem kérdés, hogy ki akarom, csak az, hogy mennyire tudok alkalmazkodni. Ez egy csodás év volt rengeteg tanulással" - mondta az úszónő.

Szilágyi Liliána: El kellett fogadnom, ha ezt kimondom, onnan nincs visszaút

Nem kis bátorságra vallott, amikor a kétszeres ifjúsági olimpiai bajnok úszó bevallotta, jó ideje bulimiával küzdött. Nagyinterjú a lázadásról, a csokis croissant-ról, az önismeretről és az Instagramra feltöltött képekről.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!