Szilágyi Liliána tavaly október óta Hosszú Katinka korábbi edzőjével és férjével, Shane Tusuppal készül, a céljuk pedig az, hogy minél jobb eredményt érjen el az Európa-bajnoki ezüstérmes, ifjúsági olimpiai bajnok úszónő a 2021-re halasztott olimpián. Szilágyi klubja, a Ferencváros készített videót a páros közös munkájáról, amiből kiderült, hogy a 2012-es olimpián találkoztak először, amikor a sportoló egy sarokban sírt, mert nem olyan eredményt ért el, amilyet szeretett volna, és az amerikai edző volt az egyedüli, aki odament hozzá és biztató szavakat mondott neki.


Már régóta szerettek volna együtt dolgozni és hamar megtalálták a közös hangot, nem is munkának élik meg az edzéseket. Szilágyi Liliána elmondta, régen sokkal nehezebben élte meg a felkészülést, de ez Shane Tusuppal megváltozott.

Sokszor nem értettem a múltban, hogy miért úgy kell lejönnöm edzésre, hogy konkrét pánikrohamom van előtte és gombóc van a torkomban,

hogy »Jézusom, nem fogom tudni teljesíteni«, és mi van, ha nem teljesítem és büntetések lesznek és milyen ismétlések. Úgy gondolom, hogy keményebben dolgozom, mint valaha eddigi életemben így a Shane-nel, viszont valóban úgy telnek ezek a kemény edzések, hogy nem stresszelek, hanem egy jó kedély van" - mondta.

Mióta együtt dolgoznak, változtattak a ritmusán, sokkal dinamikusabban úszik, illetve módosítottak a kar- és lábtempóján is. A júliusi, margitszigeti verseny egy jó visszajelzés volt, mert tudta tartani az újfajta technikát.

Tokióban az a minimum elvárás magával szemben, hogy érmet szerezzen. "És azt hiszem, ezt most először tudom ilyen magabiztosan kimondani" - tette hozzá.

Kiemelt kép: MÚSZ/Derencsényi István


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!