A magyar energiaellátás biztonságához szükséges együttműködés legfontosabb kérdéseiről fognak tárgyalni Alekszej Lihacsovval, a Roszatom vezérigazgatójával.


A külügyminiszter ismét Moszkvába utazott, ahol először Alekszandr Novak energiaügyekért felelős miniszterelnök-helyettessel és a Roszatom vezérigazgatójával, Alekszej Lihacsovval fog tárgyalni – jelentette be Facebook-oldalán a külügyminiszter.

Szijjártó Péter már hajnali fél 6-kor posztolt a közösségi oldalán:

– írta 5:25-kor a külügyminiszter. Később kiderült, hogy Moszkvába utazott a politikus.

„Ma Moszkvában a magyar energiaellátás biztonságához szükséges együttműködés legfontosabb kérdéseiről fogunk tárgyalni: először Alexander Novakkal, az energiaügyekért felelős miniszterelnök-helyettessel, majd pedig Alekszej Lihacsovval, a Roszatom vezérigazgatójával.”

- írta Szijjártó, aki hozzátette azt is, hogy ez nem politikai ízlés, hanem fizika kérdése.

Szerinte a hátunk mögött hagyott telet Európa „az extrém enyheség” miatt energiaellátás szempontjából megúszta, azonban a Nemzetközi Energiaügynökség figyelmeztetése alapján az igazi nehézséget a következő tél fogja majd jelenteni.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!