A miniszter szerint sikeres volt a tárgyalás, és a kelet-nyugati összeköttetések fejlesztését célzó, kínai Egy övezet, egy út stratégia keretében a két ország olyan projektlistát állított össze, amelyen a közösen végrehajtandó beruházások, fejlesztések szerepelnek.
![](https://hirekmindenkinek.com/images/807759-165400-1715284321-332008-523395-1715284203-szijjarto-fb.png)
Hszi Csin-ping kínai elnök látogatása történelmi jelentőségű Magyarországon, és így a két ország közötti csúcstalálkozón ennek megfelelő eredmények is születtek, a felek tizennyolc fontos megegyezést írtak alá - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
A tárcavezető történelmi látogatásnak minősítette Hszi Csin-ping budapesti vizitjét, ugyanis kínai elnök legutoljára húsz éve járt Magyarországon, a két ország pedig idén ünnepli a diplomáciai kapcsolatok felvételének 75. évfordulóját.
"Rendkívül sikeres tárgyalásokat folytatott az elnök úr és a miniszterelnök úr a mai napon, amelyeknek az eredményeként tizennyolc megállapodás aláírására került sor" - mondta.