Ahhoz képest, hogy Várhelyi Olivér brüsszeli EU-nagykövet szerdán még fake newsnak nevezte, hogy Magyarország megvétózta az állásfoglalást, amivel az EU figyelmeztetni akarta Erdogant a szíriai hadműveletek miatt, Szijjártó Péter a hvg.hu-nak már azt mondta:
ezek nem pletykák.
A magyar külügyminiszter elmondta, sokáig gátolta a nyilatkozat elfogadását, elmondása szerint nagy vita volt arról, hogy kell-e nyilatkozatot kiadnia az EU-nak a kérdésben, Szijjártó szerint egyébként nem kellett volna.
Mint mondta, azért nem támogatta a nyilatkozat kiadását, mert szerinte a migrációs politikának azt a célt kellene szolgálni, hogy a hazájukból elmenekültek közül minél többen visszatérhessenek oda, ahonnan jöttek, majd ott biztonságos körülmények közt élhessenek. Szerinte a törökök azon dolgoznak, hogy az ottani négymillió bevándorló visszatérhessen a hazájába.
A külügyminiszter közölte, végül úgy egyeztek bele a nyilatkozat kiadásába, hogy az az EU külügyi képviselőjének nyilatkozata lett.
Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs/24.hu