Az nagyon fontos, hogy mindenki, akinek az a felelőssége, hogy sportági szakszövetséget vezet, legyen az nemzeti vagy nemzetközi szinten, azt biztosítsa, hogy politikai provokációknak ne lehessen terepet adni, erről beszélt Szijjártó Péter egy televíziós interjúban, amiből a Facebook-oldalára töltött fel egy részletet.

A külgazdasági és külügyminiszter úgy folytatta,

tehát az mondjuk, hogy a magyar himnusz alatt szivárványos zászlóval be lehet rohanni a pályára és ott lehet rohangálni az éppen a himnuszt hallgató meg éneklő magyar csapat előtt, az azt gondolom, hogy egy elfogadhatatlan és visszataszító provokáció.

Szijjártó nagyon-nagyon nehezet tudja azt elhinni, hogy az ilyen körülmények után ne lettek volna vagy ne lehettek volna felkészülve az Allianz Arénában biztonság szempontjából a szervezők arra, hogy ilyen ne történhessen meg.

Én azt gondolom, hogy ez jogosan veti fel annak a gyanúját, hogy ez direkt, volt és onnantól kezdve ez még inkább visszataszító

- tette hozzá a miniszter.

Kapcsolódó

Orbán: Szó sincs semmilyen törvényről, ami a homoszexualitásra vonatkozna

A melegellenes pedofiltörvény a miniszterelnök szerint a gyermekek neveléséről, bármilyen szexuális tartalmú neveléséről szól.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!