Azt hogy ő ezt hogyan rendezte, erről ő velem sem beszélt

- így kezdődik Menczer Tamás, mai ATV-s interjújának Szijjártó Péter luxusnyaralását érintő része. (Nagyjából a 12.perctől) Ez azért fontos, mert az államtitkár itt lényegében elmondja, hogy nincs konkrét információja arról, amit tagadni fog perceken át.

Azaz Menczer nem tudja, hogy Szijjártó hogy fizette ki Szíjj Lászlót: pénzzel, megrendeléssel, vagy más szívességgel, vagy tényleg úgy van, ahogy mi is írtuk, hogy ti. mint afféle szakszervezeti üdülő, azaz kiutalásként kapják azt egyesek.

Szíjj László luxusjachtja olyan, mint a NER szakszervezeti üdülője

A tiszakécskei vállalkozó néhány év alatt lett Magyarország egyik leggazdagabb embere, története elválaszthatatlan Mészáros Lőrincétől. És a jelek szerint vagyonán is osztoznia kell a NER-elittel.

Pedig Menczer bedobta a varázsmondatot is , "közpénzt semmilyen formában nem érintett a nyaralás", de azt már nem mondta el az államtitkár, hogy jó, de akkor mégis mit érintett.

Menczer azt se tudta megmondani, hogy ajándékot elfogadott-e Szijjártó vagy sem. Mert erről nem beszélt vele, mondta az államtitkár.

Meggyőződésem, hogy azért támadják ezzel a nyaralással, mert a munkájában nem tudják megfogni

- ezt viszont már határozottan mondta, noha a lényegi kérdésekre nem volt képes válaszolni Menczer, ahogy Szijjártó sem múlt héten.

Amikor a riporter Szöllősi Györgyi sokadik kérdésére sem tudott válaszolni, Menczer elővette Lendvai Ildikót és elkezdett kommunistázni.

Szijjártó Pétert két hete fotózták le a negyedik leggazdagabb magyar luxusjachtján nyaralás közben. Ebben a videóban foglaltuk össze, hogy milyen törvényi előírásokba ütközhetett Szijjártó luxusjachtozása.

"Becsszó, ez nem korrupció!" Miért védhetetlen Szijjártó nyaralása?

A külügyminiszter magánügynek tartja, hogy egy milliárdos luxusjachtján pihent. Miért nincs rendben ez az érvelés?

Kiemelt kép: Bielik István / 24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!