Miután a szerző, Blake Bailey ellen többen is zaklatási vádakat fogalmaztak meg, a WW Norton kiadó elállt a Philip Roth-ról szóló, április elején megjelent életrajzi könyv további forgalmazásától. A kiadó annak ellenére döntött úgy, hogy megszakítja a kapcsolatot Bailey-vel, hogy régóta dolgoztak együtt vele, az ő saját memoárját is ez a kiadó adta ki, és a Roth-kötetért már ki is fizették a szerző gázsiját. Most a WW Norton a fizetés összegével megegyező adományt ajánl fel olyan szervezeteknek, amelyek szexuális zaklatás áldozatainak segítenek. A kirúgott szerző ugyanakkor nyugodtan megkereshet más kiadókat a kézirattal, írta a WW Norton közleményében.


A kiadó döntése az után született, hogy múlt héten a Ney York Timesban, és több egyéb lapban is arról szóló cikkek jelentek meg, hogy a Roth-könyvön dolgozó Blake Bailey, aki a '90-es években általános iskolai tanár volt New Orleansban, több alkalommal kifogásolhatóan viselkedett a diákjaival és szexuálisan közeledett hozzájuk. Két diákja azzal is megvádolta, hogy szexuálisan zaklatta őket, egy harmadik vádlója pedig egy kiadói dolgozó volt. Ügynöksége, a Story Factory a vádak hatására egyből szakított a szerzővel, és a Norton is azonnal bejelentette, felfüggesztik a könyv forgalmazását, amíg felülvizsgálják a vádakat. Mostanra, úgy tűnik, egyértelművé vált előttük a helyzet, így lezárták kapcsolatukat az íróval.

A WW Norton kiadót ugyanakkor nem érhette teljes meglepetésként a mostani ügy, hiszen bevallották, hogy 2018-ban már megkereste őket egy nő, aki azt állította, hogy Bailey három évvel korábban zaklatta őt. A kiadó azonban nem válaszolt a nőnek, hanem továbbította a levelét Bailey-nek. Azóta azonban fény derült a 2018-as levél írójának kilétére: az illető, bizonyos Valentina Rice, a Bloomsbury kiadóvállalat sales és marketing alelnöke a New York Times-nak nyilatkozott arról, hogy annak idején ő írta a levelet, azaz őt zaklatta Bailey.

Bailey tagadja az ellene felhozott vádakat, ügyvédje, Billy Gibbens hamis vádak alapján hozott drasztikus lépésnek minősítette a kiadó döntését, és kiemelte, hogy a kötet európai kiadói, szerinte bölcsen tartózkodtak a hasonló elhamarkodott döntésektől, így ott még kapható a könyv. Bailey könyve az Államokban is elérhető maradhat, ugyanis egy hangoskönyv verzió is megjelent belőle egy másik kiadónál, amely egyelőre nem reagált a sajtó megkereséseire az ügyben, hogy nekik mi a tervük a könyvvel.

A Philip Roth életrajz az év egyik legjobban várt kötete volt, Bailey már több jelentős író biográfiáját megírta, és 2012 óta dolgozott a Roth-könyvön, exkluzív hozzáféréssel a 2018-ban elhunyt Roth saját anyagaihoz. A kötet április elején jelent meg, és hamar a New York Times bestseller listájára került, és az értékelések is többnyire pozitívak voltak, bár néhányan felrótták Bailey-nek, hogy túl elnéző azzal kapcsolatban, ahogy Roth a nőkkel bánt. A mostani döntéssel kapcsolatban a PEN America elnöke, Suzanne Nossel aggodalmát fejezte ki: szerinte, ha a Norton döntését precedensértékűnek tekintjük, akkor több ezer kötetet kellene kivonni a forgalomból, amelyeket bigottak, nőgyűlölők és hasonló rosszfiúk írtak. Valójában ez a trend már létezik: a metoo-mozgalom kezdete óta több írótól vált meg a kiadójuk szexuális zaklatási vádak nyomán, leghíresebb közülük Woody Allen, aki azért persze talált másik kiadót, miután a Hachette szakított vele, önéletrajzi kötete, az Apropó nélkül nálunk is kapható.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!