Szexuális erőszak elkövetése miatt indított eljárást a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya egy tarnazsadányi férfi ellen a gyámhatósági jelzés után, mert a gyanú szerint tavaly január és szeptember közepe között több alkalommal is szexuális cselekményre kényszerítette a vele egy ágyban alvó 13 éves nevelt lányát.


Továbbá kiderült, hogy a 31 éves apa és 32 éves élettársa az elmúlt három évben nem gondoskodtak megfelelően négy kiskorú gyermekükről, így ellenük kiskorú veszélyeztetés bűncselekmény miatt is eljárás indult.

Miután a nyomozók tisztázták az eset körülményeit, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Alosztály munkatársaival közösen elfogták a házaspárt kedd reggel a tarnazsadányi otthonukban.

A férfit a nyomozók őrizetbe vétele mellett gyanúsítottként hallgatták ki és kezdeményezték a letartóztatását.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!