Szexuális erőszak kísérlete miatt emelt vádat a Sátoraljaújhelyi Járási Ügyészség egy fogvatartottal szemben. A vádirat szerint férfi szabadságvesztés büntetését tölti az egyik büntetés-végrehajtási intézetben, ahol egyik zárkatársa a sértett volt.


A férfi tavaly március 13-án felmászott a rabtársa által használt emeletes ágy felső szintjére, majd rátérdelt az ott fekvő férfi felsőtestére és karjaira, hogy leszorítsa. Ezt követően elővette a nemi szervét és az általa mozgásképtelenné tett férfit szexuális cselekmény elvégzésére akarta kényszeríteni.

A férfi amellett, hogy tiltakozott, minden erejével fizikailag is védekezett, így a támadója nem érte el a célját. Az elkövető csak akkor hagyott fel a cselekményével, amikor egy másik zárkatársuk erre határozottan felszólította, illetve kilátásba helyezte, hogy a történteket jelenteni fogja a felügyeletnek.

A megtámadott rab magánindítványt terjesztett elő támadójával szemben a sérelmére elkövetett bűncselekmény miatt. A járási ügyészség fegyházbüntetést kért a büntetett előéletű, többszörös visszaesőnek minősülő férfival szemben azzal, hogy zárják ki a feltételes szabadlábra helyezés lehetőségéből is.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!